kritika

2018.03.21. 18:03

Ősbemutatón mutatkoztak be a Színitanház hallgatói

Szabó Magda Születésnap című regényét állította a Békéscsabai Jókai Színház színpadára Bartus Gyula. A kamasz történettel az író születésének 100. évfordulója előtt tiszteleg a színház, a darab ősbemutatóját március 20-án láthatta a közönség.

Tóth-Varga Fanni

Démonok kísértek minden rossz szándékú tettet. Fotó: Lehoczky Péter

Az 1960-as években járunk. Auer Szilvia (László Bernadett) láthatóan szerény körülmények között él, mintha a hajléka is a föld alatt lenne, úgy szűrődnek be a forgalom zajai. Itt látogatja meg a múlt kísértete Illés Bori (Nádra Kitti) képében, és itt veszi kezdetét a történet is.

Bartus Gyula, a darab rendezője nagy fába vágta a fejszéjét. Egyrészt egy olyan művet állított színpadra, amelyet még korábban senki, másrészt ehhez a Színitanház minden hallgatóját mozgósította – így lett harminc szereplős a darab. Az előadás elsősorban a felnőtté válás problémakörét boncolgatja. Gyermekként mindenki arra vágyik, hogy végre felnőtt lehessen, a kamaszok pedig sokszor úgy érzik, alanyi jogon jár nekik felnőtt bánásmód. Illés Bori éppen ezért várja már a tizennegyedik születésnapját: úgy érzi, ezzel a nappal egy csapásra felnőtté válik.

Szilvia (László Bernadett) és Bori (Nádra Kitti). Fotó: Lehoczky Péter

Borit nagyon könnyű utálni, de Szabó Magda ilyennek teremtette a karaktert. Annyira görcsösen ragaszkodik a felnőtté válás gondolatához, és a rá rossz hatással lévő barátnőjéhez, hogy úrrá lesz rajta a gőg. Rossz döntéseket hoz, tiszteletlenül beszél a szüleivel, és akaratos – pont úgy hisztizik a kék ruháért, mint egy gyerek a csokiért. Ahogyan a körülmények rákényszerítik, hogy átértékelje az életét, Bori rádöbben, hogy valóban gyerek még, mégis éppen ezzel a gesztussal válik felnőtté, a karaktere pedig igazán szerethetővé. Nádra Kitti remekül helyt állt ebben a kettős szerepben.

Két, idelátogató földönkívülinek kinéző démonalak (Fejes Katica és Dorogi Péter) is feltűnt a színpadon, hogy tudjuk, mikor cselekszenek rosszat a szereplők, ha esetleg nem lenne elég nyilvánvaló. Az ő jelenlétüket elég zavarónak éreztem – nem, nem azért, mert megtestesítették a rosszat –, talán a megjelenésükön lehetett volna mit finomítani, a kevesebb néha több elv mentén. Ők kötötték össze az egyes jeleneteket is, volt, hogy egy csínytevésnél voltak jelen, volt, hogy egy Ki mit tud? vetélkedőt bonyolítottak le, ami zöld arccal és félig zöld karral... Hát, mondjuk úgy, hogy furcsa összhatást keltett, de a reakciókból ítélve volt, aki szórakoztatónak találta.

Érdekes, hogy bár a díszlet (Egyed Zoltán munkája) a háború és forradalom utáni „sérült” képet mutatta az ütött-kopott falakkal, ahogy rend lett a lelkekben és az Eperjes Benjámin utcai társasház lépcsőházában, úgy vált a málló vakolat látványa is szinte széppé. A falak áthelyezésével és a forgószínpad segítségével számos helyszín jelent meg előttünk, de három többször is visszatért, így az iskola udvara, a lépcsőház és Illésék lakása. A jelenetek közötti átrendezések meglehetősen üdítőek és pörgősek voltak, mindig volt legalább egy olyan szereplő, aki remekül feldobta ezeket az egyébként eseménytelen másodperceket, például úgy, hogy keringőzve vitte ki a széket.

Démonok kísértek minden rossz szándékú tettet. Fotó: Lehoczky Péter

Az előadást szépen keretbe foglalta, hogy a darab végén Szilvia egy autóbusz-pályaudvaron állt, egy új út kezdetén, készen arra, hogy végre ő is változtasson, és jobbá tegye az életét. Jó volt megismerni a Színitanház növendékeit, akiknek kiváló lehetőséget nyújtott ez a darab arra, hogy bizonyítsák rátermettségüket.

Szabó Magda: Születésnap

színpadra alkalmazta: Belinszki Zoltán

Illésné, Stefi, Bori anyja, házmester: Fehér Tímea

Pelikán (Tibai néni): Tarsoly Krisztina

Auerné, Szilvia anyja: Nagy Erika

Öreg Varjas, Varjas Miki apja: Hodu József

Csuha bácsi, a kertészeti vállalat vezetője: Jancsik Ferenc

Első démon – Énekesnő: Fejes Katica szh.

Második démon – Énekes: Dorogi Péter szh.

Illés Károly, Bori apja, trolibuszvezető: Csurulya Csongor m.v.

Illés Bori, tini lány: Nádra Kitti szh.

Cila, Bori nővére: Szojka Cinthia Daniella szh.

Auer Szilvia, középiskolás lány, Bori barátnője: László Bernadett szh.

Mikes Jutka, Bori osztálytársa, őrsvezető: Kerek Vivien szh.

Kucses, Bori osztálytársa: Veselényi Orsolya

Sós Tibor, fiatal mérnök: Balázs Csongor

Varjas Miklós, iskolatárs, dacos kamasz: Dina Norbert szh.

Galambos Pista, végzős középiskolás: Kopanyicza András szh.

Galambos néni, Galambos Pista anyja: Nagy Éva m.v.

Ibi néni, osztályfőnök: Boldog Ágnes szh.

Tímár, Bori osztálytársa: Pap Evelin szh.

Várkonyi, Bori osztálytársa: Réger Wanda

Katika, eladó a Rezeda virágboltban: Sallai Zsóka

Surin, osztálytárs: Kurucz Bence Attila szh.

Kozma, Bori osztálytársa: Sánta Dzsenifer szh.

Ligeti, Bori osztálytársa: Szemenyei Zita Bea szh.

Bejárónő, Aueréknál: Dudás Fanni szh.

Rudolf, Sós Tibor öccse: Puskás Dániel szh.

Rendőr: Juhos Marcell szh.

Súgó: Dudás Fanni szh.

Ügyelő: Csipke Sándor

Díszlettervező: Egyed Zoltán

Jelmez: Sellei Gabi

Rendezőasszisztens: Nagy Rita szh.

Rendezte: Bartus Gyula Jászai Mari-díjas

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában