interjú

2018.09.21. 13:45

Nagymamája bűvölte el a varrás iránti szeretettel

A Békéstáji Művészeti Társaság tagjait bemutató rovatunkban ez alkalommal Bányai Inez iparművésszel beszélgettünk.

Tóth-Varga Fanni

– Hogyan alakult ki a ruhák, textíliák iránti vonzalma?

– Úgy nőttem fel, hogy kislány koromban nagymamám varrta a ruháimat, mivel ő varrónő volt. Emlékszem, a hétvégéket mindig a nagyszüleimnél töltöttük, és legkorábbi textiles (óvodás emlékem), hogy egy doboz gombbal játszottam az öcsémmel együtt, amíg mama ezt-azt varrogatott. Válogattuk, csoportosítottuk őket, és persze mindig megkerestük az aktuális „kedvenc” gombot is. Édesanyám is tőle tanult varrni, és iskolás koromban már a saját tervem alapján ő varrta meg az iskolaköpenyemet – ma már lehet nem is tudják mi az, szóval ezt kellett viselnie mindenkinek az iskolában az utcai öltözetén. Mondanom sem kell, hogy annak idején nem volt valami hatalmas választék az üzletekben ezekből. Ezért aztán az enyém igazi különlegességnek számított, a műszálas anyag helyett pamut, a kommersz szabásvonalak helyett egyedi stílussal. Még ma is emlékszem rá, milyen volt. A zsebére én magam festettem egy kis béke jelet. Tehát a kérdésre válaszolva, a mamám volt, aki elbűvölt azzal, hogy mindenféle anyagokat formába tudott önteni. Anyukám pedig, emlékszem, mindig valami egyedi öltözetet talált ki, majd varrta meg, leginkább szoknyákat. Örülök, hogy a mamám még megélte, hogy felvettek az Iparművészeti Egyetem öltözéktervező szakára. Sokat segített nekem első éves koromban a kivitelezésben. Mindig melegség tölt el, ha ezekre az időkre emlékezem.

– Mikor kezdett el a képzőművészettel foglalkozni?

– Miután a nagyszüleim közül mama is elment, sok emlék, személyes tárgy maradt meg nekem. Valahogyan szerettem volna ezeket magam körül tudni, csak a hogyanra nem találtam a választ. Majd öt évvel ezelőtt, amikor visszaköltöztem a családommal Békéscsabára, és elkezdtem tanítani, az iskolai nyári gyakorlat keretein belül – a diákoknak fotó alapú archiválás volt a feladata a Jankay-gyűjteményről – Ván Hajni jóvoltából lehetőségem volt a gyűjteményt egy teljes hétig tanulmányozni. Itt találkoztam Jankay assemblage-okkal is (különféle tárgyak egymáshoz illesztéséből, összerakásából, halmozásából létrehozott háromdimenziós műalkotás – a szerk.), amik lenyűgöztek. Ekkor már tudtam, hogy a saját, számomra sokat jelentő tárgyakból assemblage-ok fognak születni. Így készültek el az első ilyen jellegű munkáim.

Bányai Inez: Emlékek

– Van olyan alkotó, akinek a munkái nagy hatással vannak önre és a művészetére?

– Igen, magyar vonatkozásban Jankay Tibor, illetve Kolozsváry-Stupler Éva, akivel volt szerencsém személyesen is találkozni, és beszélgetni 2017-ben, amikor Békéscsabán volt kiállítása. A sors megint úgy intézte, hogy szintén iskolai workshop keretein belül, még a kiállítás előtt láthattam a művésznő munkáit. A divat szakmát tekintve pedig az örök klasszikus Dior, Comme de Garsons, Alexander McQueen.

– Milyen technikákkal dolgozik még?

– Harmadik éve vagyok tagja a Békéstáji Művészeti Társaságnak. Másodjára volt lehetőségem idén nyáron a Társaság által szervezett Nemzetközi Művésztelepen részt venni. Mivel itt alapvetően képzőművészeti alkotások születnek, egyértelmű volt, hogy festéssel fogok foglalkozni. Korábban ebben a műfajban nagyon ritkán dolgoztam, de most nagyon élvezem, hogy festhetek. Sok minden érdekel, az idén nyáron például ötvösnek tanultam a Békés Megyei Népművészeti Egyesület által rendezett Kézműves Táborban, ahova kisfiammal együtt szintén visszajáró vagyok, mint egyesületi tag. Negyedik éve, hogy nyaranta más szakmát tanulok meg, voltam már fazekas, népi ékszer készítő, az idén pedig ötvös. Így most ezüsttel dogoztam, és ebből készítettem ékszereket. Imádom az alkotás, létrehozás folyamatát, bármivel is dolgozom.

Bányai Inez: Békéscsaba kollázs

– Melyik technika a következő, amiben még szívesen kipróbálná magát?

– Nem tudom, nem gondolkodtam ezen, jelenleg most már két éve a bútorfestés foglalkoztat. Bár nem képzőművészet, de egy régi megunt, vagy sérülés miatt másnak szemétbe való bútordarab új életre keltése szerintem nagyon izgalmas dolog, és ezt is lehet művészi módon elkészíteni. De biztos lesz a jövőben olyan új dolog, amit eddig még nem próbáltam, de fogok.

– Ösztöndíjjal Londonban is volt lehetősége tanulni, nem volt opció, hogy kint is maradjon, vagy visszatérjen a szigetországba?

– 2006-ban Erasmus ösztöndíjjal a London College of Fashion womenswear szakán tanulhattam három hónapig. Akkor nem volt érdemes kint maradni, hiszen folyamatban lévő egyetemi tanulmányom volt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, a volt Iparművészeti Egyetemen. Korábban, mielőtt felvettek a MOME-ra, próbálkoztam külföldön. Angliában dolgoztam épp 2001-ben, amikor úgy döntöttem megpróbálkozom egy külföldi iskolával. Fel is vettek a University of Brighton fashion course-ra, de sajnos, mivel akkor még Magyarország nem volt EU tagállam, a tandíj borzasztóan magas lett volna, így támogató nélkül nem tudtam belevágni. 2003-ban viszont felvettek itthon, így maradtam.

Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj

– Mi hozta vissza Békéscsabára?

– Tizenhárom év után a szívem és a lelkem. Nekem olyan Békéscsaba mint az Elfújta a szél című kedvenc filmemben Scarlett O’Harának Tara, a családi birtok. Aki látta a filmet, érti mire gondolok. A városból, a családi házból, a családból merítettem az energiámat mindig, akárhányszor hazalátogattam. Itt nőttem fel, olyan szerencsés helyzetben, hogy sokáig élveztem a családom közelségét, hiszen együtt laktam a nagyszüleimmel, és imádtam ezt az időszakot. Kutya, jószág, veteményeskert és minden ami kell az egészséges léleknek. 2008-ban, mikor megszületett a kisfiam, már éreztem, hogy vissza kell jönnünk, de még nem volt rá mód. Azt szerettem volna, ha a gyermekem is olyan megnyugtató környezetben nő fel, mint én is, és erre ez a város pont megfelelő. Amióta visszajöttünk, sokkal kiegyensúlyozottabb lett az életünk, és ehhez persze a három csivava keverék kutyánk is sokat hozzá tesz.

– Hogyan került kapcsolatba a Békéstáji Művészeti Társasággal?

– Az élet úgy hozta, hogy korábbi tanárommal, Gnandt Jánossal kollégák lettünk a Szeberényi Gusztáv Adolf Művészeti Szakközépiskolában, ami azóta már Szakgimnázium. Ő mondta, hogy tagfelvétel lesz a Békéstáji Művészeti Társaságnál, és jelentkezzek. Így a portfólió bemutatása után felvettek a, és pár hónapja, a tisztújító közgyűlésen az a megtiszteltetés ért, hogy a Társasági tagok bizalmat szavaztak nekem, és alelnök lettem.

– Mit jelent számára a pedagógiai munka?

– A Szeberényi Gusztáv Evangélikus Művészeti Szakgimnáziumban divat –és stílustervező szakon tanítok. Szeretek a fiatalok között lenni, energiával tölt fel. Látni, ahogy 14 évesen megérkeznek, és 19 évesen távoznak, már szinte felnőttként, a szemünk előtt nőnek fel. Amikor egy tanár diákja felvételt nyer egy általa megcélzott egyetemre, az nagyon jó érzés. Az ő örömük az enyém is. Jó érzés megosztani a tudást, és nem szégyellem kimondani, hogy én is tanulok a diákoktól. Egy ilyen művészeti iskolában a művészeti napok kizökkentik a diákokat a közismereti tárgyak által megszokott órai ritmusból, és láthatóan élvezik. A kollégáimmal mind arra törekszünk, hogy minél érdekesebb feladatokon keresztül adjuk át a tananyagot. Nálunk nincs két egyforma tanév, de nap sem!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában