Két évszázados színháztörténeti megmerítkezés Aradon

Házigazdaként méltón köszöntötte a szimpózium résztvevőit Bognár Levente aradi alpolgármester, amikor azt mondta: – Nekünk itt a helyünk, ez a mi házunk is, részesedésünk van mindenből, ami a városban történik. Az elmúlt 200 év meghatározó volt az aradi magyarság számára, kulturális életünk megmaradása szempontjából.

Az alpolgármester úgy fogalmazott: kultúra nélkül Arad egy nagy falu maradt volna. Fontos volt, hogy színház épült a városban, mely meghatározóvá vált a Kárpát-medencében és Európában. Megköszönte a Kölcsey Egyesületnek a program megszervezését, majd arról is szólt, hogy Szabó Mihály önkormányzati képviselővel közösen elérték, hogy a rendezvény támogatást kapjon Aradtól.

Berecz Gábor, a Kölcsey Egyesület elnöke a ritka évfordulóról emlékezett meg: a 19. század végén, 20. század elején a közönség igényelte a magyar nyelvű lapokat, irodalmat, színjátszást. Az aradi színházat 1902-ben nemzeti színházzá minősítették, és az összmagyar színjátszás szentélye is volt.

Hitet, erőt ad az aradi magyarságnak ez a jubileum a következő évekre, évtizedekre. Ezt már Faragó Péter, az RMDSZ aradi elnöke mondta, kifejtve, hogy a program megvalósítása annak is köszön­hető, hogy az aradi magyarságnak erős a képviselete az önkormányzatban. Az, hogy az ünnepség keretében a budapesti Nemzeti Színház a Körhinta című előadással lép fel az aradi színházban, Bognár Levente alpolgármesternek és Szabó Mihály tanácsosnak köszönhető.

Dr. Sirató Ildikó, az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti Tárának vezetője­ a legfontosabb dátummal kezdte: 1818. június 16-án este hangzott el az első magyar szó a színpadon. Azóta folyamatosan követik egymást az előadások. Színház azonban nincs közönség nélkül, vagyis, azért van színház, mert a közönséget érdekli. Kifejtette, Arad négy-öt nyelvű, igazi olvasztótégely, ahol kultúrák hatnak egymásra, s együtt léteznek. Ez a közösség máig fennmaradt, ez élteti tovább a város életét. A színház mindig a mai nap művészete, mondta, és mindenkinek kellemes színháztörténeti megmerítkezést kívánt.

Piroska István és Piroska Katalin időutazásra hívta a vendégeket, arra a 200 évvel ezelőtti napra, amikor a köves főutcán ekhós szekér igyekezett a céljához, nehogy elkéssenek a színészek a saját előadásukról. Idéztek Déryné naplójából is: 1832-ben Bohus János alispán a világosi kastélyába hívta meg a társulatot, egész nap ittak, vadásztak, és amikor elhagyták a kastélyt, egy hordó bort kaptak az útra a szállásadójuktól. Földesdy Gabriella budapesti színikritikus az aradi színház aranykoráról, dr. Fleisz János nagyváradi történész Nagyvárad és Arad közös színjátszásának múltjáról osztott meg értékes gondolatokat.

Az alkalomra a Kölcsey Egyesület két kiadványt jelentetett meg; az egyik Arad színházi múltját és jelenét foglalja össze, a 3 Havi Szemle ­teljes terjedelemben az aradi magyar színjátszás 200 évét dolgozza fel.

Kölcsey–Erkel: egy a Himnuszuk

A Kölcsey Egyesület folyamatosan szélesíti nemzetközi kapcsolatait. A megemlékezésre­ meghívták a Makói Marosvidék­ Baráti Társaságot, mellyel 2014 óta szerveznek közös programokat. Először hívták meg Gyuláról Kiss Józsefet, a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület, a Gyulai Civil Szervezetek Szövetségének elnökét, valamint a Mersz Alapítvány kuratóriumi elnökét. Berecz Gábor és Kiss József a hosszú távú közös munka kereteit körvonalazta, melynek jegyében a Kölcsey Egyesület tisztségviselői hamarosan a fürdővárosba érkeznek. Annál is inkább erős lehet a kapocs a két szervezet között – összegzett lapunknak a gyulai civil szervezeti vezető –, mert Gyula Erkel városa, szülőhelye­, a Kölcsey név pedig szorosan­ kapcsolódhat e településhez­. Mindkét jeles magyarnak ugyanis egy a Himnusza. Erkelé a zene, Kölcseyé a vers.