kiállítás

2018.07.19. 13:42

Budapesten nyílt kiállítása a Békéstáji Művészeti Társaságnak

A társaság 46 tagjából 38 kiállító részvételével valósult meg a fővárosi kiállítás.

T.-V. F.

A kiállítást Budapesten a Bartók 1 Galériában rendezték meg július 12-én, a kiállított művek egészen július 31-ig megtekinthetők. Mint Gnandt János, a Békéstáji Művészeti Társaság elnöke hírportálunknak elmondta, a tárlat dr. Cs. Tóth János közreműködésével jött létre.

Fotó: Barabás Ferenc/Békéstáji Művészeti Társaság

– A Bartók 1 Galériában főleg képzőművészeti csoportok állítanak ki, így alkalmas volt a hely arra, hogy minket is befogadjon. Hosszas szervezés és egyeztetés előzte meg a kiállítást. Egy nappal előtte Fazekas Attilával ketten elvittük az alkotásokat és megrendeztük a tárlatot, másnap pedig egy külön busszal, közösen utaztunk Budapestre a kiállítókkal. A tárlatot Cs. Tóth János nyitotta meg, és elmondhatom, hogy közönségsiker volt, hiszen a megjelent hatvan a vendég magasabb létszám, mint amennyien átlagosan részt szoktak venni – mesélte a kiállításmegnyitóról Gnandt János.

Kiállítók: Bányai Inez, Barabás Ferenc, Csuba Anita, Csuta György, E. Szabó Zoltán, Egyed Zoltán, Fazekas Attila, Fülöp Ilona, Gnandt János, Görgényi Éva, Görgényi Tamás, Grin Igor, Holó Hóbel László, Horváth Ádám, Kalcsó József, Korbely István, Krnács Ágota, Lonovics László, Lóránt János, Demeter Lovas Gábor, Megyeri Horváth Gábor, Mészáros Sándor, Molnár Antal, Oroján István, Papp Zoltán, Pataj Pál, Prisztavok Tibor, Sallai Lajos, Simon Debóra Eszter, Székelyhidi Attila, Szereday Ilona, Széri Varga Géza, Szeverényi Mihály, Szőke Sándor, Tóth Ernő, Tóth János, Udvardy Anikó, Várkonyi János.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában