Közösség

2025.02.17. 20:35

Háromszázötvenen buliztak a Békési Sportbálon: sok képet is hoztunk

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Békési Sportbált szombaton az ünnepi díszbe öltözött helyi sportcsarnokban. A számos színes programot tartogató Békési Sportbálon 350-en vettek rész.

Polgár Zoltán alpolgármester, az esemény egyik főszervezője elmondta, a Békési Sportbál bevételéből ezúttal is helyi sportegyesületeket, sportklubokat segítik.

Békési Sportbál, rendezvény, buli
Békési Sportbál: a közösségeket is erősítették

Békési Sportbál: a közösségeket is erősítették

– Természetesen nagyon fontosnak tartjuk, hogy a résztvevők ismét egy felhőtlen estét tölthettek együtt, illetve, hogy erősíthettük a közösségeket is – tette hozzá Polgár Zoltán, aki kiemelte, az est bevételét a belépők mellett a számos felajánlott tombolából befolyt összeg is gyarapította. 
Az eseményen megnyitó beszédet mondott Dankó Béla országgyűlési képviselő, a bál fővédnöke, és köszöntötte a megjelenteket Kálmán Tibor, Békés polgármestere.

Látványos program

Látványos műsort adott a Belencéres Néptáncegyüttes, a Kner Tánc-Sport Egyesület és az Energy Dance Cool Hipp-Hopp Táncszínház. Zenélt a Thomassy Party Band zenekar, fellépett a kiváló békési kötődésű énekes, Csordás Ákos, illetve Perlaki-Rácz Renáta is.

 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!