2024.09.18. 06:45
Az Alföld egyik ismert festőjének, Koszta Józsefnek nyílt kiállítása Szarvason – galériával, videóval
„Mert a jó kép születik…” címmel a napokban megnyílt a Koszta József Kossuth-díjas festőművész műveiből rendezett tárlat a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban. A Koszta kiállítás Szabó Antal műgyűjtő darabjait mutatja be.
Roszik Zoltán, a Tessedik Sámuel Múzeum igazgatója kiemelte, Koszta József az úgynevezett alföldi irányzat egyik legjelentősebb képviselője volt. Mint mondta, a festőművész gyakorlatilag Munkácsy hagyományait folytatta, noha nem a világhírű mester tanítványaként kezdte, de jócskán hatott rá annak művészete.
Megjegyezte, hogy Koszta fiatalon bejárta a világot: volt többek között Németországban, Franciaországban, Hollandiában, illetve Olaszországban, ahol nagy mesterektől tanulhatott. Itthon tanára volt többek között Lotz Károly és Székely Bertalan is. Később kiköltözött egy Szentes környéki tanyára és haláláig, közel 30 évig ott alkotott. Az igazgató kifejtette, hogy Koszta munkásságának értékét az is mutatja, hogy képei mind a mai napig sokat érnek, illetve festőkörökben nemcsak hazánkban, hanem külföldön is elismertnek számítanak. Szerinte ha annak idején a művész Budapestre vagy külföldre költözik, akkor hasonló karriert futhatott volna be, mint Munkácsy.
A kiállítás darabjait Szabó Antal műgyűjtő válogatta össze
Roszik Zoltán felidézte, hogy a kiállítás ötletével Szabó Antal kereste meg az intézményt, majd végül hosszas tervezgetések után született meg a tárlat. A műgyűjtő 32 festményt adott kölcsön a múzeumnak, melyeket két teremben tekinthetnek meg a látogatók. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a tavalyi Munkácsy kiállításhoz hasonlóan most is lesznek tárlatvezetések, ahová elsősorban az iskolás korúakat várják, ugyanakkor számítanak a helyiekre és a városba érkező turistákra is.
Koszta főleg az alföldi tájat, a paraszti életet dolgozta fel műveiben
Koszta József témáit Munkácsyhoz hasonló módon sokszor a paraszti életből merítette, képei jelentős része a tanyákon, földeken dolgozó emberek mindennapjait jeleníti meg, ugyanakkor szép számban festett csendéleteket és portrékat is. Roszik Zoltán megemlítette, hogy a Leány bokállyal című festménye alanyát néhány évtizeddel ezelőtt megtalálták, melyről egy kisfilm is készült, amit a kiállítás ideje alatt meg lehet tekinteni. Ebben Vitray Tamás kérdezi az akkor már idősebb korú hölgyet, aki még gyerekként ült portrét a mesternek. A tárlaton emellett Koszta Józseffel kapcsolatos egyéb relikviák, személyes kötődésű dokumentumok is megtalálhatóak. A kiállítás december 8-ig látható a Tessedik Sámuel Múzeumban.
Az Alföld egyik ismert festőjének, Koszta Józsefnek nyílt kiállítása Szarvason
Fotók: Vincze Attila