Jókai színház

2024.09.24. 15:58

Kastély kölcsönbe: szerelem, ármánykodás, élőzene vidítja a közönséget - galériával, videóval

Megtartották a sajtónyilvános főpróbát, szeptember 27-én a közönség is láthatja a Kastély kölcsönbe című darabot a Jókai színház nagyszínpadán. A komédiát Radó Denise Jászai Mari-díjas Érdemes művész rendezte.

dr. Nagy Szilvia

Pekár Gyula Kastély kölcsönbe című vígjátékának alapkonfliktusát az adja, hogy Gruber Menyhért (Csomós Lajos) hazatér a lányával Brazíliából Budapestre. Az egész családja szeretne egy kis részt híresen nagy vagyonából, de Gruber úr szegénynek adja ki magát. Közben a teljesen eladósodott arisztokrata, Koltay Gábor (Lénárt László) a fiával Budapesten szórja el utolsó pengőit. Bonyodalom kerekedik, mert a két fiatal egymásba szeret. 

kastély kölcsönbe
A Kastély kölcsönbe vígjáték korhű, karakteres jelmezeit Csík György tervezte. Fotó: Vincze Attila

A Kastély kölcsönbe az operettek világába repít 

Gruber lányát, Mary-t Csonka Dóra alakítja. A színésznő elmondta, a darab nagyon hasonlít az operettek szerkezetéhez, világához, megvan benne a primadonna, a bonviván, a szubrett, a táncos-komikus típus is.

– A nézők minőségi szinten szórakozhatnak. Színészként persze vígjátékot játszani nem csak kacagás, rengeteg technikai dologra kell odafigyelni – fűzte hozzá.

A másik fiatalt, Koltay Bálintot megformáló Puskás Dániel kiemelte, szerepe szerinti édesapját kitagadták az örökségéből, utolsó pengőiket összeszedve igyekeznek eltengődni. Ekkor toppan be életébe egy csodaszép lány.

 – Egymásba szeretünk, van, aki egymásnak is szán bennünket, de ármánykodástól, cselszövéstől sem mentes a történet. A darab végén derül ki, hogyan futnak össze a szerelmi szálak – részletezte.

Önfeledt szórakozásra invitálják a közönséget

Radó Denise rendező megtartotta szavát: a színészek már a próbafolyamat alatt is kiválóan érezték magukat a Jókai színház színpadán. 

– A vígjáték minden momentumát jó erősen megfogtuk és alá is húztuk, azért, hogy a nézők felhőtlenül szórakozhassanak. Sajnos az élet mostanság nem túl sok önfeledtségre, vidámságra ad okot, cipeljük nap mint nap a terheinket, és akárhová nézünk, nem a kacagás jut eszünkbe először. Folyamatos drámában élni viszont nem lehet, szükség van a szórakozásra. Az élőzenekar, ami minden rendező álma, ebbe a darabba plusz humort is hoz. Akad persze egyéni dráma is a kastélyban, de megoldódik, ami a nézőnek reményt ad – taglalta Radó Denise, aki szerint ma is élő probléma lehet a nő és férfi közti anyagi különbség, a megélhetésért vívott küzdelem. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!