2023.10.06. 17:04
Nyugdíjasok fesztiválokat, pályázatokat megjárt kézimunkáiból nyílt kiállítás Békéscsabán
A városi nyugdíjas egyesület kötelékében működő kézimunkaklub elmúlt öt évben készült, pályázatokat és fesztiválokat egyaránt megjárt alkotásaiból nyílt kiállítás pénteken a Békés Megyei Könyvtárban.

Kölesné Vandra Éva, Szabó Ferencné, Bogárné Szőke Erika és Juhász Zoltán a megnyitón.
Fotó: Licska Balázs
Juhász Zoltán, a bibliotéka igazgatója felidézte, hogy a városi nyugdíjas egyesület több mint 30 éves múltra tekint vissza, jelenleg 180 taggal bír és nyolc klubbal működik. A kézimunkaklub tagjai immár országszerte, sőt az anyaország határain túl is megmutatták munkáikat. Hangsúlyozta, hogy a könyvtár közösségi hely, ezért gondolták úgy, hogy teret adnak a tárlatnak.
Kölesné Vandra Éva, az egyesület elnöke elmondta: az egyesület alapszabályában is benne van a hagyományőrzés, ennek jegyében működik többek között a kézimunkaklub is a néptáncklub és a népdalkör mellett. A kézimunkaklubot vezető Szabó Ferencné hozzátette: a klub 2017-ben jött létre.

Hiteles források alapján készítenek textíliákat – ismertette Bogárné Szőke Erika népi iparművész, a klub eddigi szakmai vezetője, hozzáfűzve, hogy az egész Kárpát-medencéből igyekeznek feldolgozni az egyes hímzőkultúrákat. Elmondta, hogy az alkotásokkal több pályázaton, fesztiválon jelentek meg – többek között jártak a Hagyományok Házában is –, úgy véli, a klub tagjai kitartóan, szorgalmasan dolgoznak.