Békéscsaba

2023.06.06. 14:29

Törizzz néven indítottak egyedi klubot az Andrássyban

Törizzz néven indítottak klubot, szalont a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiumban.

L. B.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az első előadást a minap tartotta a középiskolában Hatos Pál, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetigazgatója Rosszfiúk éve címmel, felvillantva, hogy mi történt 1918-ban és 1919-ben, hogy miként lépett a magyar történelem színpadára Károlyi Mihály, Kun Béla és Horthy Miklós.

Szabó László igazgató a klubot a gimnázium és a történelem munkaközösség legújabb újításának nevezte, és nem titkolt célként ismertette, hogy minél frissebb, árnyaltabb és emberközelibb történetszemléletet adhassanak át a gyerekeknek, azt, hogy felkeltsék a bennük szunnyadó kíváncsiságot.

A tervek szerint a továbbiakban kéthavonta rendezik meg a szalont. A forgatókönyv szerint a meghívott előadó tart egy 60 perces rendhagyó történelemórát, ezt követi egy 20-30 perces kérdezz-felelek, majd a pedagógusok, a meghívott vendégek egy továbbképzésen, rendhagyó, moderált beszélgetésen vehetnek részt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában