A Szakkör

2023.05.27. 15:24

Bemutatkoztak a legjobb kézműves alkotások Csabán, a Téglában

Kiállítás nyílt Békéscsabán, a Tégla Népművészeti Alkotóház és Közösségi Térben működő szakkörök legjobb alkotásaiból szombaton délelőtt. Bemutatkoztak munkáikkal a csipkeverő, a hímző, a nemezelő, a gyöngyfűző, a mézeskalács-készítő és a rézműves szakkörök is. A megnyitó után pünkösdi kézműves játszóházzal készültek a szervezők.

Gyemendi Réka [email protected]

Legsikeresebb alkotásaikkal mutatkozott be a Téglában ősztől indult hat szakkör

Fotó: Für Henrik

A kiállítást Csibor Márton, a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Vármegyei igazgatója nyitotta meg. 

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület 2022 őszétől csatlakozott a Nemzeti Művelődési Intézet „A Szakkör: Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” elnevezésű programjához, melynek keretében a szakkörökhöz szükséges alapanyagokat és eszközöket kapott az egyesület. Kocsis Klára, az egyesület titkára, a rendezvény szervezője úgy fogalmazott, a támogatás egyfajta muníciót jelentett számukra ahhoz, hogy elindítsák a náluk működő közösségeket. 

Mint kiderült, a rézműves és a hímző szakkör 2019 óta működik a Téglában, a csipkeverő és a mézeskalács-készítő foglalkozás 2020-tól várja az alkotni vágyókat, míg a gyöngyfűző és a nemezelő szakkör a közelmúltban indulhatott el.

A kiállítást Csibor Márton, a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Vármegyei igazgatója nyitotta meg  Fotó: Für Henrik

Kocsis Klára ismertette, szakköreiknek most zárult le a 2022 őszétől májusig tartó évada, a kiállítást pedig az elmúlt hét hónap legsikeresebb alkotásaiból állították össze. Bemutatkoztak munkáikkal a csipkeverő, a hímző, a nemezelő, a gyöngyfűző, a mézeskalács-készítő és a rézműves szakkörök is. Ezek a foglalkozások, kegészülve még a szövő- és a bútorfestő szakkörökkel, ősztől tovább működnek az alkotóházban.

Szakköreink kis létszámúak, hat-nyolc főből állnak és kifejezetten hobbi jellegű tevékenységként működnek. Ezek elsődleges célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a népi kismesterségek alapjait. A másik fontos célunk, hogy közösségeket, baráti társaságokat hozzunk létre, akiknek azonos az érdeklődési körük és akik a jövőben kamatoztatni tudják majd az itt megkapott tudást. Fantasztikus alkotások születtek, csodákat hoztak létre ebben a hét hónapban, amik tükröződnek is a kiállítás anyagán fogalmazott az egyesület titkára.

Pünkösdi kézműves játszóház és zenés-táncos játék várta a gyerekeket a megnyitó után Fotó: Für Henrik

A kiállításmegnyitó után kezdetét vette az „Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt” elnevezésű program, amit immár negyedik alkalommal rendeznek meg a Téglában, mindig valamilyen ünnepkörhöz kapcsolódóan. Ezúttal pünkösdi kézműves játszóházzal készültek a szervezők és zenés-táncos játékkal a Hétpróbás Néptáncegyüttes növendékeivel közreműködve. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában