Békéscsaba

2023.04.12. 10:26

Péter Erika egy-egy verse egy szívverésnek felel meg

Minden egyes verse egy-egy szívdobbanásának felel meg – mondta Péter Erika, akinek legújabb, Szívverések című kötetét a magyar költészet napja alkalmából kedden mutatták be a Lencsési Közösségi Házban. A költővel Szabó Zsuzsa beszélgetett, a szerzeményeiből pedig Csomós Lajos, a Jókai színház Jászai Mari-díjas művésze szemezgetett és olvasott fel.

Licska Balázs [email protected]

A Lencsési Közösségi Házban mutatták be Péter Erika (középen) legújabb, Szívverések című kötetét. A költővel Szabó Zsuzsa beszélgetett, a verseiből pedig Csomós Lajos olvasott fel /Fotó: Für Henrik/

Péter Erika Szarvason született, és egy kitérő után 1989 óta él Békéscsabán. Óvodapedagógusként kezdte pályafutását, majd hivatali munkára váltott, de tárlatvezetőként is ténykedett. Kamaszkora óta ír, művei 2004 óta jelennek meg saját köteteiben, antológiákban, folyóiratokban és magazinokban. A felnőtteknek szóló verseit lélekzeteknek, a gyermekeknek írtakat pedig gyerekzeteknek nevezi – mutatta be Péter Erikát a beszélgetőtárs.

Szabó Zsuzsa hozzátette: a költő büszke lehet arra, hogy szerzeményei közül több is bekerült az általános iskolai tananyagba. 

Az elmúlt években számos kitüntetést érdemelt ki: megkapta a Körösök Gyöngye-díjat, a Békés megyei Prima-díjat, a békéscsabai közgyűlés elismerését, a Békéscsabai Irodalmi Estek életműdíját, nemrég egy országos pályázaton szerepelt sikeresen. 

Számos felnőtteknek és gyermekeknek szóló verseskötete jelent meg egy regény mellett.

Egy vele készült interjúban Péter Erika azt mondta, hogy könyvmoly volt. Ez indította el az úton? – tette fel a kérdést Szabó Zsuzsa a költőnek, mire ő azt mondta, hogy a kettő nem függ össze. Hozzátette, hányattatott gyermekkora volt az ide-oda költözések miatt, és a könyvekbe menekült. Előfordult, hogy úgy ment át az utcán, hogy közben olvasott. Mint fogalmazott, végigjárta a lépcsőfokokat, az első lépés az volt, hogy egy antológiában helyet kaptak az írásai.

– Egy embernek sok arca van. Amikor komoly vagyok, akkor felnőtteknek írok, amikor pedig élvezem az életet és gyermeknek érzem magam, akkor a kicsiknek – folytatta. Hozzáfűzte, hogy a gyermekközönségnél nincs őszintébb, és a kicsik ölelései gyógyították meg, miután elvesztette fiát.

Noha az Elpattant zongorahúr című regényében a főhős, Anna sok-sok nőalakból áll össze, aki ismeri, az ráismerhet benne, ugyanakkor a történet jelentős része kitaláció. Péter Erika szerint ezen nem kell csodálkozni, hiszen valamelyest mindenki saját magáról ír, benne van a személyisége.

Szabó Zsuzsa elmondta, hogy számára az volt a mű üzenete, hogy akarni kell, meg kell ragadni a lehetőséget. Péter Erika hozzátette: azt szerette volna üzenni, hogy mindenki hord terheket, Annát is rengeteg baj éri, de felülkerekedik. Azért írta meg a történetet, hogy erőt adhasson vele.

A költő legújabb kötete nemrég jelent meg: 65 verset tartalmaz, öt fejezetre osztva, és az egyes ciklusoknál árulkodók azok címei is. Van olyan szakasz, amelyet az utazásai, a filmélményei ihlettek, olyan, amelyet a természethez való kötődése inspirált, de olyan is, amelyben szobrot kapott hírességekkel, illetve olyan is, amelyben az elmúlással foglalkozik. A harmadik ciklus – a kötethez hasonlóan – a Szívverések címet viseli, ugyanis, mint ahogy Péter Erika fogalmazott, rájött, hogy az ő szívdobbanásai ezek a versek.

Van egy csomó megjelenésre váró írása – tette hozzá Szabó Zsuzsa kérdésére. A fiókban hever egy kötetnyi felnőtteknek szóló, két könyvre való gyermekeknek írt verse, illetve két meseregénye, sőt most is folyamatosan ír. Ám, mint mondta, ha csak csoda nem történik, nem fog több kötetet megjelentetni, és utalt arra, hogy felment a papír és ezzel együtt a könyvkiadás ára. Csak azért pedig szerinte nincs értelme a műveket kiadni, hogy elmondhassa, van még egy kötete.

Diófáról, de igazából a fiáról írt

Péter Erika felolvasta több versét is a rendezvényen, amelyek közel húsz éve egy antológiában jelentek meg, és akkor úgy fogalmazott, hogy fia halála után önterápiát jelent számára az írás. A Nekrológ egy diófáért volt az első vers, amit írt gyermeke elvesztését követően. A mű története az, hogy a Lencsési lakótelepen, a tömbházuk előtt kivágtak egy életerős diófát, amit nagyon szeretett. Évekkel később rájött, hogy igazából nem is a diófáról, hanem a fiáról írt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában