Békéscsaba

2023.03.12. 12:00

Koszorúzással emlékeztek Reök Istvánra

Megkoszorúzták Reök István, Munkácsy Mihály gyámjának sírját vasárnap délelőtt Békéscsabán. A megemlékezést a Békési Úti Közösségi Házak és a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület közösen szervezte.

Gy. R.

A beszédek után elhelyezték a nemzeti színű koszorút Reök István sírkövén

Fotó: Bencsik Ádám

Vasárnap délelőtt 9 órakor a Bogárházi temetőben gyűltek össze az érdeklődők, hogy megemlékezzenek Reök Istvánról. 

Szalay Ágnes történész Reök 1848-as eseményekben való részvételéről beszélt. Úgy kezdte, hagyományteremtő szándékuk is van a megemlékezéssel, a jövőben szeretnének például a 1848-as forradalom kapcsán is ellátogatni a sírhoz és megemlékezni róla illetve a munkásságáról.

Reök István nem csak aktív szereplője volt ezeknek az eseményeknek, a budapesti forradalomnak, hanem tagja volt a reform ellenzéknek is, majd pedig Munkácsy Mihály az ő jóvoltából került Békéscsabára. Igaz, hogy vannak nagyobb alakjai a szabadságharcank, azonban hagyomány abból lehet, amit egyszer elkezdünk

  kezdte Szalay Ágnes, majd bemutatta Reök István tragédiákkal tűzdelt életét.

A nemzetőrökről Ugrai Gábor, a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő egyesület elnöke mondott méltatást. Hangsúlyozta, a nemzetőrök, ez a katonai alakulat nagyon fontos szerepet töltött be a forradalomban. Ismertette, a 12 pontból kettő is foglalkozik a hadsereg, a fegyveres testüet felállításával, majd az áprislisi törvények már a nemzetőrséggel is. Ekkor törvénybe foglalták, hogy minden 20 és 50 év közötti magyar férfi, aki bizonyos vagyonnal rendelkezik, gyalogos vagy lovas szolgálattal tartozik a hazának. A nemzetőrök gyakorlatilag rendőri feladatokat láttak el. Függetlenek voltak a hadseregtől, a honvédségtől, de vele egyenrangúak voltak. Ugrai Gábor elmondta, a nemzetőrség katonai feladatokra nem volt alkalmas, lőfegyvere csak kis részüknek volt, így azt vitték a csatába, amit találtak. 

Magyarország csodát hajtott végre 1848-49-ben, ugyanis gyakorlatilag a semmiből teremtettek egy honvédséget és egy nemzetőrséget, és ellátták őket egyenruhával  és fegyverekkel. Egy szinte nulla iparral rendelkező ország meg tudta teremteni azt, hogy a honvédség felvegye a harcot és le is győzze az osztrákokat

  ismertette Ugrai Gábor.

A beszédek után elhelyezték a nemzeti színű koszorút Reök István sírkövén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában