Pándy Galéria

2023.03.16. 17:51

Kiállítást nyitottak a gyulai kórházban

Gesznerné Fehér Andrea diplomás ápoló és Vinczéné Sáró Erzsébet fizioterápiás szakasszisztens alkotásait bemutató kiállítást nyitottak csütörtökön a gyulai kórház Pándy Galériájában.

V. E.

A Pándy Galéria első számú célja, hogy az intézmény kollégái teret kapjanak művészi tehetségük bemutatására

A tárlaton összesen 38 festményt láthatnak az érdeklődők. Megtudtuk, Gesznerné Fehér Andrea alkotásai akrilfestékkel készültek, vászon alapra. A diplomás ápoló mintegy másfél éve ragadott először ecsetet, azóta fejleszti a képességét. Sáró Erzsébet elmondta, igyekezett úgy összeválogatni festményeit a kiállításra, hogy a csokor felölelje a technika lehetőségeit. Éppen ezért található köztük grafika, ceruzarajz, pasztellkréta és PanPastel kép is. Utóbbiról Sáró Erzsébet elmondta, ez egy olyan technika, illetve anyag, amely a nők sminkkészletében is megtalálható, viszont az a különbség, hogy a rajzoláshoz használt verzióba tesznek egy plusz kötőanyagot, amitől megtapad a papíron. A színei csodálatosan keverhetők, és a végeredmény szinte lelép a papírról, olyan szép tud lenni.

Vinczéné Sáró Erzsébet 
Forrás: BMH

A megnyitón Hack Gabriella humánpolitikai és titkársági osztályvezető köszöntötte a jelenlévőket. Visszaemlékezett a galéria életre hívására, amikor azt tűzték ki célul, hogy azok a kórházi dolgozók, akik szabadidejükben művészettel foglalkoznak, teret kapjanak munkahelyükön a tehetségük bemutatására. Persze időközben ez átalakult, hiszen a kollégákon kívül is sokan jelentkeznek be hozzájuk egy-egy tárlat erejéig, amit örömmel vesznek, hiszen így lényegében mindig fel van öltöztetve a galéria.

Gesznerné Fehér Andrea
Forrás: BMH

A jelenlegi kiállítást Béres Ildikó festőművész nyitotta meg. Elmondta, nagy izgalommal készült erre a napra, és megtiszteltetés számára ez a felkérés. Hozzátette, amikor meglátta Gesznerné Fehér Andrea és Vinczéné Sáró Erzsébet alkotásait, elámult szépségüktől és különlegességüktől. Elárulta, Vincéné Sáró Erzsébettel egyébként gyermekkoruk óta ismerik egymást. Örömmel tölti el, hogy mindkét alkotó munkája mellett a művészet irányába fordul, és alkotásain keresztül megmutatják másoknak, ők hogyan látják a világot, illetve azt, hogy mit üzen számunkra a természet.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában