Békéscsaba

2023.03.28. 14:17

Elhunyt Pataj Pál festőművész

A szomorú hírt a Békéstáji Művészeti Társaság oldalán osztották meg.

Beol.hu

Pataj Pál

Forrás: Facebook

Mint írták, „megrendülten értesültünk dr. Pataj Pál festőművész, művésztársunk elhunytáról. Társaságunk kiállításainak rendszeres résztvevője volt”.

Pataj Pál 1933-ban született Békéscsabán.  Mint korábban írtuk róla, végighaladt a képzőművészet meghatározó témáin, az enteriőr, a virágcsendélet, majd a tájképfestészet alkotói pályája egy-egy állomását jelentették, ám nyugdíjba vonulásakor merült el igazán a festészetben. Onnan számítja a kísérletezés időszakát, a színek és a fények felé fordulást.

Több tucat kiállításon vett részt: idehaza Békéscsabától Budapestig számos önálló tárlatot rendezett és külföldön is többször bemutatkozott. 

Cs. Tóth János művészeti író így jellemezte: ,,Gyomaendrődön nyolc évig vezette az alkotótábort. Békéscsabán egy évtizedig nemzetközi művésztábort szervezett és ehhez kapcsolódott még a Pallasz Galéria működtetése, de Szabadkígyós is felkerült a művész közösségteremtő térképére. Kollektív tárlatokon vett részt Bombay-től Erdélyen át New York-ig. Magyarországot sikeres önálló kiállításokkal képviselte Drezdában és Isztambulban.

Két mesterére emlékezik figurájukat szimbólumok közé helyezve: Csabán Kánya István, a szegedi főiskolán Kopasz Márta inspirálta az alkotói lét irányába. Szakmailag kimunkált grafikán örökítette meg szülőanyját, igazi arc anatómiai tanulmány kép lett belőle... A harmonikus létezés, a humánus világ a szellemi kalandokat ígérő kultúrák megismerése jellemzi több képének tartalmát. Csendéletein az élettelen dolgok élettel telítődnek, mert személyessé teszi azokat.” 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában