Békéscsabai múzeum

2023.03.11. 21:56

Andrássy Gyulára emlékeztek Tőketerebesen

Andrássy Gyula, a Magyar Királyság egykori miniszterelnöke és az Osztrák Magyar Monarchia külügyminisztere tiszteletére indtították útjára március 8-án „Andrássy 200” programsorozatot Tőketerebesen. A megemlékezésbe a békéscsabai múzeum szakemberei is bekapcsolódtak.

Gy. R.

Látványos fényshowt is bemutattak

Forrás: Facebook

Petőfi Sándor és Munkácsy Mihály jó barátja, gr. Andrássy Gyula is 1823-ban született. Emlékére a Múzeum Trebišov – Kaštieľ Andrássyovcov nagyszabású rendezvénnyel indította az évet, melyre meghívták a Munkácsy Mihály Múzeumot is. Emellett a békéscsabai múzeum munkatársai részt vettek a programsorozat megvalósításában is.

Mint az a csabai múzeum közösségi oldalán olvasható, szerdán délelőtt egy ökumenikus istentisztelet után megkoszorúzták gr. Andrássy Gyula sírját az Andrássy-mauzóleumban, majd délután tartották az „Andrássy 200” című kiállítás megnyitó ünnepségét. A naplementét követően egy, az ünnepelt életét bemutató árnyjátékot láthattak az érdeklődők. Este az Andrássy-kastély homlokzatára vetítették a Békéscsaba és Tőketerebes kapcsolatát bemutató „fényshowt” az A-TEAM jóvoltából. 

A Munkácsy Mihály Múzeum közleményében kifejezte, a rendezvény nagyon jó hangulatban telt és nagy öröm számukra, hogy a néhai múzeumigazgató, Ando György, illetve a tőketerebesi múzeum igazgatója, Beáta Kereštanova által korábban kialakított jó kapcsolatot is folytatni tudják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában