Balassi

2023.02.06. 15:29

Néptáncórákat lehetett meglesni Békéscsabán

Nyílt tanítási órákat tartottak az elmúlt időszakban, amelyeken a szülők, az érdeklődők megtekinthették, hogy miként zajlik az oktató-nevelő munka az intézményben, illetve, hogy fél év alatt mennyit fejlődtek a táncosaik – mondta Vaszkó János, a jelenleg mintegy 540 növendékkel rendelkező Hétpróbás Néptánciskola igazgatója.

L. B.

Azt is megmutatták a szülőknek és az érdeklődőknek, hogy mennyit fejlődtek az elmúlt fél évben a táncosaik

Fotó: Bencsik Ádám

Jelezte: valamennyi állami fenntartású városi általános iskolában működik telephelyük. Az alsó évfolyamos tanulóik néptáncórái helyben zajlanak, míg a felsőbb évfolyamosok a néptánciskola székhelyén, a Balassi Bálint Magyar Művészetek Házában készülnek.

Az önkormányzati óvodákban – a város támogatásával – most is folyamatban van az a nagycsoportosoknak szóló mozgásfejlesztő projekt, amely a néptánc, a népi játékok alapjain nyugszik. Ennek zárásaként idén is megtartanák az Aprók tánca elnevezésű rendezvényt a főtéren, amely rendre sokakat mozgat meg.

A néptánciskola legfontosabb célkitűzésének mondta a növendékeik sokrétű fejlesztését – amely kedvezően hat a közismereti tanulmányaikra és az élet egyéb területeire is –, amellett, hogy a hagyományos nemzeti kultúrát és értékrendet közvetítő, megtartó közösségeket hoznak létre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában