Szabadulószoba

2023.02.05. 15:43

A Turbánosok csapdájából szabadulhatnak Gyulán

A Gyulai Vár jegypénztárának emeleti helyiségébe költözik az Almásy-kastély egyik szabadulószobája. A Turbánosok csapdájában elnevezésű játéknak eddig a kastély Török tornya adott helyet.

P. G.

Illusztráció

Forrás: shutterstock.com

A Török torony egyszintes, boltozatos, téglából épített, vakolt felületű építménye eredetileg a gyulai várat a 16-17. században körülvevő palánkerődítés kaputornya volt, amely másfél évszázaddal a kastély megépítése előtt már állt. Az 1740-es években gróf Harruckern Ferenc alakíttatta toronnyá a vár egykori védelmi rendszerének külső részeként funkcionált kaput. A Huszár-toronynak is nevezett épületrész a mai Magyarország egyetlen ma is álló, nem vallási célokat szolgáló török kori épülete.

Ebből az épületrészből költözik át a napokban a Turbánosok csapdájában elnevezésű játék. Bár a torony története jól indokolja az oszmán hódoltság idejében játszódó szabadulószoba ott létét, a költöztetésének egyik oka, hogy a játék kerettörténete jobban illeszkedik a várhoz. Szempont volt a változtatásban az is, hogy a kastélyban működő másik két szabadulószoba egyike a Harruckern, másik a Wenckheim család birtoklása idejében játszódik; a történész és tárlatvezető szakemberek egy játékkal a harmadik, az Almásyak idejébe is szeretnék a vendégeiket elvinni.

A Turbánosok csapdájában kerettörténete szerint „hangos csörrenéssel csapódtak be a börtön rácsai, a lakat könyörtelen közönnyel zárult össze. A reményvesztett foglyoknak mindössze egy órájuk van, hogy a kegyetlen törökök rabságából kijussanak, különben az útjuk a vérpadra vezet.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában