Bicentenárium

2023.01.10. 20:14

Petőfi Sándorról szólt a békéscsabai irodalmi est

Kétszáz éve született Petőfi Sándor, és a jeles évforduló kapcsán a költőóriás került a középpontba kedden, a Békéscsabán, a Fiume Hotelben tartott irodalmi esten. A műsort rendező és szerkesztő Frankó Attila, a Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke elmondta, hogy a bicentenárium miatt idén minden irodalmi esten foglalkoznak majd az egyik, ha nem a legnagyobb magyar költővel.

L. B.

Horváth Szabolcs, Réger Wanda és Tomanek Gábor a rendezvényen

Fotó: Bencsik Ádám

A rendezvényen bemutatták dr. Reisinger János: Ki nekünk Petőfi Sándor? című kötetét, illetve beszélgettek is az irodalomtörténésszel ennek apropóján. Hírportálunknak a szakember kiemelte: Petőfi Sándor nagyon nagy költői tehetséget kapott – ösztönösen, egyszerűen tudott verset írni –, valamint nagy jellemet is, ami szerinte azért is fontos, mert ahogy a költő is fogalmazott, „a jellem az, ami az embert emberré teszi”.

Az irodalomtörténész hozzátette: számára Petőfi Sándor művei közül Az apostol és a János vitéz viszi a prímet, hiszen azokban sziporkázott, valamint az 1847 tavaszán írt Világosságot! című vers, amely szerinte itthon méltatlan módon szinte ismeretlen, és alig készült róla elemzés is.

– Nem csak a magyarok közül a legnagyobb költő. Amikor Milánóban szobrokat állítottak, Homérosz, Dante, Goethe és Puskin mellett Petőfi Sándornak állítottak emléket. Aki jó fordításban élvezhette, az azt mondta, hogy nála nagyobb tehetség nincs. Kínában 70 éve ő a favorit, és ennek köszönhetően a legolvasottabb költő is – hangsúlyozta dr. Reisinger János.

Kiemelte, hogy a harsányságtól a finomságig, a halktól a robusztusig minden megjelenik a műveiben, és erre csak kevesek voltak képesek. Úgy véli, többet kellene forgatni itthon is Petőfi Sándort, és ezen a téren akad tennivaló.

Az irodalmi estre megtelt a hotel terme, a rendezvényen mintegy százan vettek részt. A hagyományoknak megfelelően a műsort Horváth Szabolcs vezette, a programon közreműködtek Réger Wanda és Tomanek Gábor színművészek, valamint Kabai Gábor zenélt.

Frankó Attila szerint óriási eredmény, hogy meg tudták szervezni az eseményt akkor, amikor Békéscsabán egyébként minden kulturális intézmény zárva tart. A Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke jelezte, hogy a következő programnak februárban – amikor 17 éves lesz az irodalmi est – a Békés Vármegyei Kormányhivatal ad otthont, májustól szeptemberig pedig majd a Csabagyöngye Kulturális Központ stégszínpadán lesznek az alkalmak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában