Sajtótájékoztató

2022.11.30. 16:00

Felpörgetik a decembert a januári bezárás előtt a Jókai színházban

– A színház működik – szögezte le az intézmény következő hónapjairól szóló szerdai sajtótájékoztatón Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. Újdonságokkal készülnek és több jótékonysági akcióba is bekapcsolódik a békéscsabai teátrum.

Gy. R.

Seregi Zoltán: A színház működik

Fotó: Lehoczky Péter

Mint megírtuk, a kulturális intézmények többsége az energiaárak növekedésének hatására ideiglenesen bezár, ez alól a csabai teátrum sem kivétel. A Jókai Színház három hónapig, azaz januártól március végéig szünetelteti előadásait. Seregi Zoltán elmondta, nem állnak le, hiszen cselekvési tervet dolgoztak ki erre az időszakra. 

Elhangzott, az idei évadra tervezett öt előadást az Ibsen házban lepróbálják, elkészítik, a bezárás ideje alatt pedig Szentesen előadják, egyfajta előbemutató formájában. Az igazgató hangsúlyozta, jelen állás szerint április 1-én nyithatnak, így minden, idei évadhoz tartozó darabot be fognak tudni mutatni. A bezárás előtti utolsó hónapra, decemberre pedig rengeteg újdonsággal készültek: többek között három őszi, bérleten kívüli színdarabot tekinthet meg a közönség. Újdonságként elérhető lesz „A színház titkai – barangolás a színházban” nevű csomag, ami egy előadáson túl színházlátogatást is tartalmaz. Emellett lesz „Fotózkodás, pezsgőzés Drakulával” nevű csomag, Szabadbérlet 4-6 előadásra. 

Három jótékonysági projektben is részt vesz decemberben a teátrum. Egy országos programhoz csatlakozva az egyszülős gyermekeket ajándékozzák meg, valamint meghívják őket egy színházi előadásra december 14-én. A Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központtal együttműködve további negyven gyermeket ajándékoznak meg, illetve lepnek meg színházjeggyel. Végül pedig a nagyszalontai gyermekotthon lakóit is megajándékozzák, akik a Hagymácska című előadásra is meghívást kapnak. 

Seregi Zoltán a fentiekhez hozzátette, hogy a bezárás ideje alatt is szeretnének a köztudatban maradni, így az eddigiekhez képest még több információt, újdonságot osztanak majd meg online felületeiken.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában