Verseny

2022.10.19. 09:06

Verseltek és prózát mondtak Pusztaföldváron a diákok és a nyugdíjasok

Egy régi hagyományt elevenített fel Pusztaföldváron a Szent Imre katolikus Általános Iskola és a Darvas József Nyugdíjas Klub. A Bartók Béla Művelődési Házzal közösen hirdettek ismét vers- és prózamondó versenyt több év kihagyás után.

Cs. I.

Sonkolyos Szabolcs polgármester örömének adott hangot, hogy szép számmal érkeztek nevezők vidékről, akiket szeretteik, felkészítőik is elkísértek, így megtöltve a művelődési ház színháztermét. A színpadra pedig izgalommal teli elsősök mellett rutinos, magabiztosabb iskolás társaik álltak. Több mint húsz fiatal vállalta a megmérettetést s közben szerzett tapasztalatot a közönség előtti kiállásról, győzte le izgalmát és bizonyította felkészültségét.

Korosztályukhoz illő vers- és meseválasztással varázsolták el a hallgatóságot. Két felnőtt is színpadra állt, nyugdíjasok, akik egyikük a maga írta novellájával mutatkozott be.

Pajkó Judit lett a Békés Megyei Hírlap egyik különdíjasa /A szerző felvételei/

A zsűri, dr. Janowszky Sándor, Prágai Gizella és a Békés Megyei Hírlap újságírója, Csete Ilona elismeréssel szólt a produkciókról. A legjobb teljesítményt nyújtók mellett a Békés Megyei Hírlap és a Beol.hu különdíját hárman vehették át. Póka György festményét pedig az egyik nyugdíjas szavalónak ítélte a zsűri. Hajdúné Kovács Klára iskolaigazgató úgy fogalmazott, ennek a napnak mindenki a nyertesévé vált. A megvendégelésről a nyugdíjas klub gondoskodott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában