A remény kezdete

2022.08.19. 09:55

Újabb romantikus regénnyel jelentkezett a vésztői fiatal

Immár harmadik könyvét jelentette meg a napokban a vésztői Harascsák Szilvia, pedig nincs tizenhat éves. A mostani, A remény kezdete címet viselő kötete is – a korábbi kettőhöz hasonlóan – romantikus regény.

L. B.

Még nincs tizenhat éves, de már harmadik könyvét adta ki

Fotó: L. B.

A történet egy fiúról és egy lányról szól: előbbi egy híres énekes, utóbbi pedig egy rádiónál dolgozik, és egy interjú során ismerkednek meg, majd gabalyodnak egymásba. 

A sztori persze ennél összetettebb, számos csavarral tarkított, van benne súlyos balesettől kezdve zaklatáson át minden. Arra a kérdésre, hogy a történet happy enddel, azaz boldog befejezéssel zárul-e, sejtelmesen, a poént nem lelőve válaszolt a fiatal szerző, így bármi elképzelhető.

Elmondta, hogy év elején kezdett el a történeten gondolkodni, a kézirattal néhány hónap alatt készült el, a nyomdai munka pedig nagyjából egy hónapot vett igénybe. A címlapon Katona-Nagy Marianna fotós látható a kedvesével. Mint mondta, előző regénye kapcsán ismerkedett meg vele, és most is felkérte a szereplésre, amit szívesen vállalt Marianna – sőt, Szilvia ősz végére, tél elejére készülő negyedik könyvének is ő lesz a fotósa, a fényképek egy része pedig immár el is készült.

A Mezőhegyesen, a Ménesbirtok intézményében lovásznak tanuló lány elmondta, a formálódó, az 1900-as években játszódó romantikus sztori egy nemes fiáról és egy parasztember lányáról szól, amelyben fontos szerepet kapnak a lovak is, illetve amelybe a saját történetét szintén igyekszik beleszőni. Hogy miért és miként szerette meg a paripákat, azt, hogy balesetet szenvedett, és hogy mit élt át azóta, valamint szerinte ő és a lány egy cipőben járnak: egyiküknek sem lehet saját lova.

Én beleszülettem ebbe a világba, édesapám lovakkal foglalkozott. Kisgyermek korom óta lovagolok

 – folytatta Szilvia, aki szerint a patások sok szeretetet és megnyugvást adnak, tiszteletre méltó állatok, akik azonban elvárják, hogy velük is tisztelettel bánjanak.

A fiatal lány elmondta, hogy nyáron a Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színháznál dolgozik segítőként, és turnézik a társulattal, amely augusztus 21-én Vésztő-Mágoron is fellép. Hozzátette, hogy a balesete is itt történt: fogott egy lovat, amely megijedt egy tevétől és elszaladt, így őt is magával rántotta. A szegedi kórházban kötött ki agyrázkódással.

Szilvia megosztotta, hogy meglepődtek és örültek a mezőhegyesi középiskolában, amikor kiderült, hogy romantikus regényeket ír, és hogy már meg is jelentek kötetei, így a technikum támogatta a harmadik könyvének a kiadását. Amikor családi tragédiák miatt voltak nehéz pillanatai, és már azon gondolkodott, hogy felhagy az írással, mindig kapott segítséget, biztatást – többek között legjobb barátnőjétől –, hogy folytassa, és a jövőben is szeretne írással foglalkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában