Nyári évad

2022.08.18. 17:33

Sok ezren tekintették meg a Gyulai Várszínház előadásait

Mintegy 20 ezren tekintették meg a Gyulai Várszínház idei, 59. nyári évadának különböző programjait, az előadásokat, fesztiválokat, valamint a különböző ingyenesen látogatható eseményeket. Dr. Elek Tibor, a teátrum igazgatója és Kónya István, a város alpolgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón értékelte az évadot.

Papp Gábor

Forrás: BMH

A várszínház művészeti és társadalmi tanácsadó testülete a sajtótájékoztató előtt megtartott ülésén egyöntetűen eredményesnek és sikeresnek ítélte meg az idei évadot, amit mind a jegyeladásokból befolyt bevételek, mind a szakmai és a közönség részéről megfogalmazott vélemények alátámasztanak – fogalmazott a sajtótájékoztatón dr. Elek Tibor. A teátrum igazgatója elmondta, az idei évre mintegy tíz előadással csökkentették a programok számát a tavalyihoz képest, ennek ellenére a nézőszám és a jegyár-bevétel is meghaladta az előző kimagasló évét.

– Így gazdaságilag, illetve szakmailag és a közönség szempontjából is sikeres évadon vagyunk túl – tette hozzá dr. Elek Tibor, aki kitért arra, hogy a honlapjukon a kritika rovatban található cikkek, illetve a nézőink írták rovatban megfogalmazott vélemények is ezt bizonyítják. 

Június 24-e és augusztus 17-e között összesen közel ötven programot szerveztek, az előadások mellett könyvbemutató, kiállítások és tudományos konferencia is színesítette a mögöttünk hagyott heteket.

Az igazgató hangsúlyozta, ebben az évben is kiemelt céljuknak tekintették, hogy a magyar színházi kultúra gazdagságát, sokszínűségét és legkülönbözőbb értékeit bemutassák a gyulaiaknak, illetve a városba érkezőknek, a kulturális turizmus híveinek.

Ennek kapcsán kiemelte, gyarapodott azok száma, akik kifejezetten egy-egy előadás, bemutató vagy fesztivál miatt érkeztek a városba. Ebben az évben öt fesztivált, a Shakespeare-fesztivált, az Erdélyi Hetet, a Tamási Áron Napokat, a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivált, valamint a Vár Jazz Fesztivált hívták életre. Öt, illetve egy felolvasó színházi előadást is beleértve hat saját bemutatójuk volt.

Ebből két darabot, az Apor Vilmos életét feldolgozó Mindenkinek mindene és az Ifjú barbárok című darabot ősbemutatóként láthatta a közönség. Négy előadást koprodukcióként állítottak színpadra partnerekkel, míg a De mi lett a nővel? saját fejlesztés, amit a várszínház maga fog forgalmazni. 

Az ördög bibliája című felolvasó színházi darab szintén saját fejlesztés. Emellett voltak történelmi drámák, kortárs színjátékok, musicalek, vígjátékok, gyermek- illetve családi darabok, táncszínházi előadások is.

Dr. Elek Tibor szólt arról, hogy a művészeti és társadalmi tanácsadó testület nívódíjak odaítéléséről is döntött, amelyekről a gyulai képviselő-testület mondja majd ki a végső szót. 

A Sík Ferenc-díjra Dér Andrást, a Mindenkinek mindene című előadás író-rendezőjét, a Havasi István-díjra Márkó Esztert a Tündöklő Jeromos Nemzeti Színházzal közösen színre állított darab rendezőjét, míg az Őze Lajos-díjra Imre Évát jelölték az Ifjú Barbárokban nyújtott alakításáért.

A legnépszerűbb előadások ezúttal is főként a musicalek és a vígjátékok voltak,  A padlás, A Pál utcai fiúk, a Sissi, a Valahol Európában, az Állatfarm, a Ramazuri és a Mulat a Monarchia, de nagy érdeklődés övezte a bemutatókat is. A tószínpadon tartott előadások szinte kivétel nélkül telt házasok voltak, és pótszékek beállítására is szükség volt, de ugyanez igaz a várszínpadra és művelődési házban bemutatott darabokra is. Összesen mintegy tízezren váltottak jegyet az előadásokra, míg a teljes évad programját, beleértve az ingyenes eseményeket és a Körös-völgyi Sokadalom programját mintegy 20 ezren tekintették meg.

A legjobb szabadtéri színházak között

Kónya István alpolgármester elismerően szólt az idei évadról. Mint mondta, az előadások igazi magas színvonalú kulturális csemegét jelentettek a nézők számára. Kiemelte, a Gyulai Várszínház a magyarországi szabadtéri színházak között az elsők között szerepel. Hozzátette, bíznak abban, hogy a hatvanadik jubileumi évad is hasonlóan sikeres lesz. Hangsúlyozta, dr. Elek Tibor munkája garancia minderre. Később az igazgató erről elmondta, novemberben lejár az ötéves megbízatása, és indulni fog a posztra kiírt pályázaton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában