Lóránt Művészház

2022.08.18. 17:16

Festményekből és kisplasztikákból nyílt kiállítás Békésszentandráson

Lous Stuijfzand grafikus, festőművész, szobrász festményeiből és kisplasztikáiból nyílt kiállítás “A természet emlékképei” címmel a napokban Békésszentandráson, a Lóránt Művészházban.

V. E.

Lous Stuijfzand képzőművész kiállítására sokan voltak kíváncsiak

Fotó: Babák Zoltán

Lóránt Lujza az eseményen elmondta, régi vágyuk volt már, hogy nagyközségük lakóját, Lous Stuijfzandot köszöntsék alkotásaival a művészházban.

Prokai Gábor művészettörténész megnyitóbeszédében elhangzott, a holland képzőművész a hágai szabadakadémián végezte tanulmányait, és Hollandiában, Leidenben, Rembrandt szülővárosában van állandó lakhelye. 

Itt ismerkedett meg párjával, a békésszentandrási Lóránt János Demeterrel, aki kiállítást nyitott Leidenben. Később közös tárlatuk is volt, többek között Magyarországon is.

Lous kiállításai általában festményeket, grafikákat, szobrokat és kollázsokat egyaránt bemutatnak, de már hazánkban bontakozott ki igazán szobrászként, ezért nálunk inkább ebben a műfajban vált ismertté. A Lóránt Művészház szalonjában most festményei és litográfiái láthatók, a karzaton pedig szobrait csodálhatja meg a közönség. Festményeiről a történész kifejtette, azokat a művész meditatív, boncolgató, kísérletező és analitikus énje jellemzi. Főként sorozatokat készít belőlük, mert ha egy téma megérinti, azt próbálja minél több irányban kibontani.

Lous Stuijfzandról kiderült, 1995-ben részt vett a mezőtúri művésztelepen, amelynek azóta is visszatérő alkotója. Az ott szerzett élményei pedig meghatározzák munkásságát. Itt ismerkedett meg a gyakorlatban a szoborkészítéssel, mestere Győrfi Sándor volt. 

Találkozása a magyar Alfölddel számára addig ismeretlen alakzatokat, formákat, építményeket, eszközöket és más emberi viszonyokat jelentett.

Prokai Gábor elmondta, Lous művészi ösztönösséggel ágakat, száraz növényi szárakat és kérgetek gyűjtött, majd ezekből a természetes anyagokból készítette első plasztikáit, így rögzítve a Magyarországon látottakat és itt szerzett élményeket. Van köztük olyan is, amit egy földművesről munkált meg. A kiállítás péntek esti megnyitóján Szilágyi Kristóf zongorán, illetve Lóránt Lujza fuvolán játszott, Elhangzott, a tárlat szombatonként és vasárnaponként 11-13, valamint 15-19 óra között látható, hétköznapokon pedig bejelentkezés alapján, egészen augusztus 28-ig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában