Napsugár Bábszínház

2022.08.29. 16:04

Elkezdődik az évad, újra életre kelnek a bábok Békéscsabán

Hamarosan megkezdődik a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új évada. A társulat a családokra, a közösségi élményekre helyezi a hangsúlyt, emellett izgatottan várja a költözést. A szezon második felében a bábok már a megújult Ursziny-Beliczey kúriában kelnek életre.

Nagy Szilvia

Forrás: Napsugár Bábszínház

Szeptember 3-án, szombaton 10 órától a már hagyományosnak mondható Bábozdával nyitja meg az előadások, programok sorát a Békéscsabai Napsugár Bábszínház. A 2022/2023-as évad beharangozójaként az Ibsen Ház udvarán várják az érdeklődőket közös játékra, ahol a társulat minden tagja ott lesz. 

– Idén a családokra és az együtt megélt élményekre helyezzük a hangsúlyt, tele vagyunk tervekkel, ötletekkel és izgalommal, hiszen az évad második felében átköltözünk új épületünkbe, a Munkácsy Negyed megújuló és kibővülő Ursziny-Beliczey kúriájába. Nemcsak az épített örökség tekintetében, hanem a tervezett kínálatban is nagy hangsúlyt kap a hagyomány és az innováció – hangsúlyozta Varga Anna marketing menedzser. Hozzátette, addig is lesz BabaSzínház, lesznek Napsugaras Délutánok, bemutatók, és mivel szívügyük a környezetvédelem, folytatódik a Zöld mesék sorozat is. A bábszínház a megszokott módon, szombatonként várja a családokat, lesznek újdonságok is, például játszóházak, sőt, ezentúl nemcsak délután, hanem délelőtt is tartanak előadást. 

Forrás: Napsugár Bábszínház

– A bemutatók sora a Léghajó a Bodza utcában című előadással kezdődik, majd a Hétszínvirág és végül a Boszorkányos mese következik. Az évad második felében új babaelőadással készül a társulat. Góbi Rita koreográfus-rendező és a főszereplő, Biró Gyula színész hónapok óta együtt dolgozik, kialakulóban van a történet – árulta el Varga Anna. 

Forrás: Napsugár Bábszínház

Hozzáfűzte, a társulat még ebben az évben bemutatja a Zöld mesék sorozat újabb előadását is, amelyben a levegő kerül fókuszba; kiderül, mi történik az éltető elemmel, ha szennyezzük, illetve, ha jól bánunk vele. Több előadás – Bolondos mesék, Világszép nádszálkisasszony, A kőszív, A helyiség kalapácsa, Hurrá Kacabajka!, A bagoly, aki félt a sötétben, A virágot lépő lány, Szép Cerceruska, Utazás a csacsifogaton, Évszakok, Csíkos csoda, Pöttöm Pöttyön Pöttyös Pötty, Jujj, jön a rongymacska! – is műsoron marad. Ezeket hétvégéken játsszák majd, sőt a darabok házon kívül is megelevenednek, fesztiválokra, iskolákba, óvodákba viszik a színészek a technikai igényektől függően. Lesz egy bérleten kívüli bemutató is, a Paprika Jancsi, a klasszikus kesztyűs előadást az évad második felében próbálják. Varga Anna hangsúlyozta, a bábszínház kapui nyitva állnak mindenki előtt: folytatódnak a népszerű kulisszajárások. 

– Előzetes egyeztetés alapján jöhetnek óvodai, iskolai csoportok, akár előadás megtekintése nélkül, vagy azután. Körbejárhatják a műhelyeket, a színpadot, közelebbről szemügyre vehetik a díszleteket, bekukucskálhatnak a színfalak mögé, megleshetik a technikát, nyomon követhetik egy-egy előadásunk létrejöttének folyamatát. A terveken, bábokon keresztül bepillanthatnak az életünkbe, a munkánkba – árulta el Varga Anna.  Hangsúlyozta, a bérletek is kaphatók már, idén nincsen külön óvodás és iskolás, csupán egyféle, aminek oka a költözés, ugyanakkor a folytonosság igénye. 

Forrás: Napsugár Bábszínház

– Szeretnénk, hogy mindenki el tudjon jönni a bábszínházba. A darabok legtöbbje öt éves kortól ajánlott, középsősök, nagycsoportosok, alsósok is élvezhetik a kibontakozó történeteket, sőt, az őket kísérő felnőttek is megtalálhatják azt, ami az „övék”.

 

Az új darabokkal is el szeretnék varázsolni a közönséget

A Léghajó a Bodza utcában című évadnyitó darabot a zalaegerszegi Griff Bábszínházzal koprodukcióban viszi színre a Napsugár. Schneider Jankó rendezésében egyszerű, de tanulságos történet elevenedik meg. A főszereplő, gördeszkával brillírozó kiskamaszok, Dodi és Szálka ugyanazon lányért, a megközelíthetetlen Fáber Liliért epekednek. A fiúk tétlen vágyakozása akkor fordul cselekvésbe, amikor útmutatót kapnak Dodi nagymamájától. Fáber Lili maga a tűz, megközelítésére csak a föld, a víz és a levegő meghódítása után lehetséges. A történet végére kiderül, hogy mire elég egy puszta gödör, néhány műanyag palack, egy üres kartondoboz és az álmok kitartó követése.  

A Hétszínvirág Valentyin Katajev több mint fél évszázada megírt története alapján repíti különleges világba a gyerekeket. A Kovács Petra rendezésében színpadra állított mese megtanítja, hogy minden kézzel fogható, tapintható vagy átélhető dolognál, kalandnál fontosabb a barátság.

A Csortán Zsóka rendezte Boszorkányos mese nézői belekortyolhatnak két hivatásos boszorkány varázsitalába, ezáltal megtudhatják, kik is ők, hányfélék, hogy néznek ki, tudnak-e varázsolni, mit esznek és isznak, mikor alszanak, voltak-e szerelmesek, féltékenyek, milyen történeteik vannak...
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában