Programsorozat

2022.04.29. 16:43

Öt új bemutató lesz a Gyulai Várszínházban

Június 24-től augusztus 17-ig rendezik meg a Gyulai Várszínház 59. évadát – jelentette be a programsorozatot bemutató pénteki sajtótájékoztatón dr. Elek Tibor. A teátrum igazgatója elmondta, három színház fesztivál és öt új bemutató is színesíti az idei a sorozatot.

P. G.

Kónya István, dr. Elek Tibor és Dér András a sajtótájékoztatón /Fotók: Kiss Zoltán/

Július 11-e és július 14-e között tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Shakespeare-fesztivált „Shakespeare, kicsit másképp” alcímmel, amelynek keretében átiratokat és paródiákat is láthat majd a közönség. 

Augusztus 1-től augusztus 7-ig ismét megtartják az Erdélyi hetet, amelynek részeként erdélyi magyar színházak mutatkoznak be. A teljesség igénye nélkül a Valahol Európában, az Állatfarm, A doktor úr is része lesz a programnak. Augusztus 12-től 14-ig pedig Tamási Áron Napok lesznek. 

Az öt közös bemutatóról elmondta, a Győri Nemzeti Színházzal közösen állítják színre a Mindenkinek mindene, Apor Vilmos című ősbemutatót, amelyet Dér András írt dr. Elek Tibor felkérésére, és a szerző is rendezi a darabot. Dér András kiemelte: már több mint egy évtizede foglalkozott, foglalkozik a vértanúhalált halt Apor Vilmos életével, aki kápláni és plébánosi szolgálatot is teljesített Gyulán, majd győri püspök lett. A szerző egy korábbi filmterve forgatókönyvét is átdolgozva készítette el a darabot.

A várszínház a Nemzeti Színházzal közösen hozta létre a Tündöklő Jeromost Márkó Eszter rendezésében, amivel a Tamási Áron emlékévhez is kapcsolódnak.

A Kolozsvári Állami Magyar Színházzal közösen Vecsei H. Miklós Az ifjú barbárok című előadásának ősbemutatóját is láthatják a nézők ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A darab Bartók és Kodály első népdalgyűjtő útjait mutatja be.

Teljesen saját fejlesztésű bemutató a De mi lett a nővel?, ami Kiss Csaba Csehov műveiből írott sikerdarabjából készül. A nyári évad záróelőadása Gozzi A szarvaskirály című klasszikusa lesz a Karinthy Színházzal közösen.

Kónya István alpolgármester arról szólt, hogy a Gyulai Várszínház a kultúra zászlóshajójaként tovább viszi azt az értékeket, amit a kezdetektől képvisel. Külön kitért az Apor Vilmosról készülő darab helyi emlékezetben is kiemelt szerepére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában