Kihívások

2022.03.10. 06:30

Látványos bemutatókkal várja közönségét a Békéscsabai Jókai Színház

Terv szerint halad a bemutatók sorával a színház – fogalmazott Seregi Zoltán szerdán délelőtt a teátrumban tartott sajtótájékoztatón. A Jókai színház igazgatója beszélt a tavaszi időszak feladatairól, kihívásairól, a nézőket érintő változásokról. Ezt követően pedig Az ajtó című színmű és a Zorba, a görög musical próbájába is betekinthettünk.

Vágvölgyi Nóra

A tervek szerint halad a bemutatók sorával a Jókai színház /Fotók: Imre György/

Fotó: Imre Gyorgy

Seregi Zoltán szerda délelőtt elmondta, valamennyi erre az évadra tervezett előadást sikerül bemutatnia a társulatnak. – Egyedül a Drakula című horrorrockopera bemutatója csúszik át őszre. Elkezdjük ugyan próbálni, de csak szeptember közepén láthatja a közönség. Illetve Neil Simon: Furcsa pár női változatát, már júniusban láthatja a közönség, a bérletes előadások szeptemberre tolódtak – ismertette az igazgató. 

– Ezt leszámítva, terv szerint haladunk a bemutatók sorával, múlt héten mutattuk be a János vitézt, most pénteken Az ajtó című darab lesz látható, és a Zorba, a görög című musical próbái is elkezdődnek – avatott be minket Seregi Zoltán, aki a tájékoztatót követően a Sík Ferenc Kamaraszínházba kísért minket.

Itt próbálta éppen a társulat Szabó Magda: Az ajtó című színművét. Az ismert regény dramatizált változata valós történet, melyben Szabó Magda életének megrendítően szép epizódja elevenedik meg. A próba előtt a darab rendezőjével, Kiss Józseffel is sikerült pár szót váltanunk, aki mint mondta, minden család hordoz múltbéli tragédiákat.

– Éppen ezért egyfajta pszichológiai tanulmány is ez a darab, amelyben egyre több ajtót nyitunk, egyre mélyebbre megyünk Emerenc lelkületének épületébe. És mindeközben rájövünk arra, hogy amiről először azt gondoltuk, egy kis viskó, kiderül, egy palota, csak be kell menni, ki kell nyitni az ajtót – fogalmazott a rendező. És mint kiderült, Tarsoly Krisztina, aki a darabban Magdát játssza, óriási rajongója az írónőnek.

– Szabó Magda rendkívüli ember és művész volt. Nagyon szeretem az írásait. Az ajtó című regényét is többször olvastam, és mindannyiszor óriási hatással volt rám, mélyen megérintett. A soraiból kiolvasható életről szóló bölcsességek, megismerhető karakterek, olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, olyan kapcsolatot alakítanak ki egymással, mely mindenkit megérint – ecsetelte a színművésznő.

Kovács Edit Jászai Mari-díjas színművésznő Emerenc szerepébe bújt. Véleménye szerint egy nagyon nehéz, összetett karakterről van szó, színészként az ő személyiségének felfejtése volt a legnehezebb a számára. – Hiszen olyan tragédiák érik őt a gyermekkorában, melyek az egész életét meghatározzák, tüskeként vannak a lelkében, megközelíthetetlenné teszik. De az általa elszenvedett tragédiák után mégis végig tud élni úgy egy életet, hogy mindenkinek a javát akarja – foglalta össze Kovács Edit.

 

Életigenlésre tanít a színház előadása

 

Megkezdődtek Joseph Stein – John Kander – Fred Ebb: Zorba, a görög musical próbái szerdán délelőtt a csabai teátrumban. Az előadás rendezője, a Jászai Mari-díjas Radó Denise, aki az olvasópróbán kiemelte, a zenés darab tökéletesen átadja a regény gondolatiságát, amely – a könyv alapján készült fimben is felcsendülő – zene által válik teljesé.

Mint mondta, az előadás Krétán játszódik a hatvanas években, oda érkezik az író, Niko, aki örökölt a családjától egy bányát. Itt találkozik Zorbával, aki megtanítja őt élni. Ám az írónak Zorba nem hoz szerencsét: először a bánya omlik be, aztán a görög világmegváltó ötlete, a fakitermelő vállalkozás is befuccsol. 

A rönkfa szállítására a hegyoldalba épített drótpálya mindenestül összeomlik, maga alá temetve az író összes megtakarított pénzét. Niko azonban kap cserébe valami sokkal fontosabbat, elsajátítja az életigenlést, a pozitív gondolkodás filozófiáját, a romok alatt pedig már ő javasolja: „Táncoljunk!” A zenés darabot április 22-én láthatja majd a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában