Dariday Róbert

2022.02.24. 10:49

Még ma is aktív hazánk legidősebb, vasdiplomás csabai színésze

Nem akart színész lenni, mégis az lett. Dariday Róbert, aki a 95. évébe lépett február 21-én, a legidősebb magyar férfi színművész, és még mindig aktív szereplője színházi életünknek. Tősgyökeres budapestiként a vidéket hódította meg a színpadon, először Pécsen, majd Egerben és Miskolcon, negyven éve pedig Békéscsabán, ahol ma is él.

Beol.hu

Dariday Róbert a Trianon című előadásban /Fotó: Békéscsabai Jókai Színház/

Dariday Róbert a Trianon című előadásban /Fotó: Békéscsabai Jókai Színház/

Dariday Róbert csaknem egyidős Trianonnal, s milyen a sors, most a Tria­non című zenés történelmi játékban szerepel. A vasdiplomás színésszel a Magyar Nemzet készített interjút.

– Láthatóan jó egészségnek örvend, de hogyan bírja még mindig „szöveggel” és lábbal?

– A szövegtanulással, hála Istennek, nincs gondom, könnyen tanultam világéletemben, a lábammal annál inkább. A színpadon elkel egy kis segítség, fő támaszom a bot. A Trianon című darab elején megállok a függöny előtt, mint afféle mesélő, bottal a kezemben, és természetesen fejből mondom a szöveget. Az előadás végén újra beszélek egy keveset, majd jöhet a tapsrend… A két megjelenés között pedig elüldögélek az öltözőben vagy a büfében.

– Majdnem egyidős Trianonnal. Milyen érzés egy olyan darabban játszani, amelynek a történetét szinte átélte a valóságban is? Mennyire érzi a sajátjának?

– Átérzem és átélem a nagyhatalmi döntés igen szomorú hatását történelmünkre, országunkra, de a mi családunkat nem érintette olyan súlyos mértékben, mint azokét, akik a trianoni határok miatt kénytelenek voltak elszakadni családtagjaiktól. A zenés darab megrázóan adja vissza a nemzetünket sújtó tragédiát, Koltay Gábor és Koltay Gergely hitelesen és meghatóan mutatja be ezt a számunkra oly tragikus korszakot 1920-tól napjainkig. Elhangoznak benne Kós Károly szavai: „A könny drága – és ne lássa azt senki idegen, ami nekünk fáj.” Örülök, hogy részese lehetek ennek a szép előadásnak, éppen Koltay Gábornak köszönhetően, aki megkereste igazgatómat, Seregi Zoltánt, a Békéscsabai Jókai Színház vezetőjét azzal, hogy „nekem a Robi bácsi kell”. Behívtak a színházba, és megkérdezték, vállalnék-e szerepet a Trianonban. Tudták, hogy a lábaimmal gondok vannak, nehezen mozgok, de azt mondták, kapok majd egy széket a színpadon. Azon drukkoltam, hogy tudjak játszani! Aztán minden előadáson a színpadon voltam, de nem ám ülve!

– Játszik más darabban is?

– Nem, most csak ebben az egyben.

– Immár hét évtizede színész, de sokszor hangoztatta, hogy nem is akart Thália szolgálatába állni, a színészet talált önre. Mikor és hogyan „találkoztak” egymással?

– Már a második világháború idején, amikor tizenhat évesen fogságba estem, és egy kijevi fatelepen dolgoztam. Azt mondták, csak rövid időre, „egy kis munkára” visznek, de három év lett belőle. A táborban szerveztem meg a magunk, illetve mások szórakoztatására a lágerszínházat, hogy vidám történetekkel, előadásokkal tereljük el figyelmünket a mindennapi kemény munkáról. Én rendeztem ezeket a darabokat, és olyan hírre tettünk szert, hogy más táborokba is többször hívták a társulatunkat játszani. Hamar megtanultam oroszul, a többiek is, így nem volt gond, hogy a nyelvükön adjuk elő műsorunkat, amiket társaink és őreink is nagyon élveztek. Ennek köszönhető, hogy elég jól bántak velünk, néha ki is engedtek bennünket, „művészeket” a táborból. A konyhások szintén kedvesebbek és bőkezűbbek lettek hozzánk.

A teljes interjú ITT érhető el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában