Karácsony a könyvtárakban

2022.01.18. 06:50

Játékosan népszerűsítették az olvasást Battonyán

A Karácsony a könyvtárakban elnevezésű felhívás alaposan megmozgatta a battonyaiakat. A könyvtárosok is kitettek magukért, akik a Telegdi Ágnes írónő által indított könyvtári karácsonyi dekorációs versenyhez csatlakoztak a város lakóival. Az eredményhirdetésen kiderült, az előkelő 3. helyen végeztek Izsák és Csongrád mögött.

Csete Ilona

A könyvtár kollektívája éppen az ajándékokkal ismerkedett /A szerző felvételei/

Az egész országból, minden megyéből és a fővárosból is jelentkeztek a versenyre, összesen 95 könyvtár mutatkozott be. Több mint 15 ezer szavazatot (lájkot) kaptak a versenyben részt vevők, miközben így is népszerűsítették az intézményeket és az olvasást – valójában ez volt a cél. 

– Megmutattuk a könyvtári összefogás erejét. Olyanok is kattintottak, akik majd ezután lesznek olvasók. Ez a legcsodálatosabb dolog, ami velünk történhet a könyvtárospult mindkét oldalán – fogalmazott Telegdi Ágnes, az ötlet elindítója. Megkerestük a battonyai könyvtár dolgozóit, akik éppen a nyereménycsomagot bontogatták. 

Balázsné Szabó Erzsébet, a Battonyai Közművelődési Nonprofit Kft. intézményvezetője és a könyvtárban dolgozók gyermeki örömmel nézegették a jutalmukat, s közben meséltek arról, hogy különösen nagy hangsúlyt fektettek az újrahasznosítható alapanyagokra, amikor intézményük dekorációját készítették. Leselejtezett könyvekből hajtogattak angyalkákat, adventi asztali díszeket, papírdobozokból kandallót építettek, a fenyőfájukra sóból, lisztből készült gyurmadíszek kerültek. A könyvtár előterében még most is láthatók a szél lengette kis harangokat utánzó kávékapszulák. Ez tetszett meg sokaknak, így lehettek ott a győztesek között a battonyaiak 2021 decemberében. 

A bejárat újrahasznosított dekorációi sokaknak tetszenek.

A karácsony elmúlt, éled a könyvtári élet. Érkeztek új könyvek, majd félmillió forint értékű beszerzést hajtottak végre olvasóik igényeire reagálva – értesültünk a jó hírről az új év első heteiben. 

– Napjaink sikerkönyvei mellett (azok kikölcsönzésére időpontokat már foglalnak az olvasók) a legkisebbekre is gondoltunk. A zenélő kiadványok nagyon népszerűek, ismeretterjesztő funkciójukat betöltik játékosan – mutatták meg e kötetek egyszerű használatát a könyvtárosok. 

A közelgő magyar kultúra napjára szintén készülődnek a battonyaiak. Könyvbemutató és kiállítás is lesz a könyvtárban. 

Író-olvasó találkozóra készülődnek

Bauer Barbara érkezik Battonyára a magyar kultúra napjához kapcsolódóan író-olvasó találkozóra kedden. Az írónőnek van Békés megyei kötődése, férje ugyanis békéscsabai. 2006-ban kezdte el írni első regényét. Első publikált kötete azonban nem az lett, hanem a Légikisasszonyok című könyv, melynek történetét saját élményei ihlették. Másik megyei kapcsolódási pont: két év kutatómunka után írta meg a regényt gróf Wenckheim Krisztináról, a Jókai Mór Egy magyar nábobjából ismert gróf létező lányáról és a kígyósi Wenckheim József Antal uradalmának történetéről. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában