ifj. Mahovics Tamás

2022.01.22. 14:25

Dubajban ropja majd a fiatal békési néptáncos

Szombaton az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület égisze alatt, húsz fiatallal és a kísérőkkel közösen, a dubaji világkiállításra utazik ifj. Mahovics Tamás. A fiatal békési néptáncos társaival közösen, illetve szólóban is fellép majd mind a magyar pavilonban, mind az expo főszínpadán.

P. G.

Ifj. Mahovics Tamás (balra) sokat szokott gyakorolni /Archív fotó: Bencsik Ádám/

Fotó: Bencsik Ádám

Farkas Lilla, az Örökség egyesület elnökségi tagja, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesület elnöke lapunknak elmondta, az Örökség egyesület kétévente rendezi meg a Gyermek Néptáncosok Országos Szólótánc Fesztiválját. A legutóbbi, szarvasi döntő győztesei, a megmérettetés legjobbjai jutalmul kapták az utazást, másrészt az egyesület nagyon fontosnak tartja a fiatalok utánkövetését, hogy minél több fellépési lehetőséget biztosítsanak a tehetségeknek. 

– Számunkra, megyeiek számára nagy büszkeség, hogy az utazó csapatban ott lehet a békési ifj. Mahovics Tamás is – fogalmazott a szakember. Az ország számos tájáról összesen 21 gyermek, illetve fiatal kel útra a kísérőkkel szombaton, akik Dubajban, a magyar pavilonban és az expón egyaránt fellépnek majd. Lesznek közös és szólóprodukciók, illetve meglepetés-műsor is, amiben a gyerekek táncolnak és zenélnek is. 

Mint ifj. Mahovics Tamástól és édesapjától, Mahovics Tamás néptáncpedagógustól megtudtuk, Tomi szólóban dévaványai pásztortáncokat és magyarpalatkai férfitáncokat ad majd elő. Előbbivel kapcsolatban kiemelték, nagyon fontosnak tartják, hogy Békés megye kultúrája is megjelenjen az expón. A magyarpalatkai férfitánccal pedig a fiatal tehetség a győzelmet érdemelte ki a Te lábad fűzfavessző című legényesversenyen. 

Tomiban természetesen munkál egy egészséges drukk, egy egészséges izgalom indulás előtt, a helyzetet ugyanakkor jelentősen megkönnyíti, hogy társait korábbról már ismeri, egy jó közösségről van szó, amelynek tagjai kiválóan kijönnek egymással. 

A kis csapat egyébként összesen öt napot tölthet Dubajban. Idejük nagy részét természetesen a fellépések töltik majd ki, de várhatóan szabadidős programok is várnak rájuk, megnézhetik a helyi nevezetességeket, miközben az egészségügyi előírásokra is figyelnek majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában