Dirty Slippers

2022.01.21. 12:37

A rajongók levelei ihlették a gyulai zenekar új dalát

Nemrégiben jelent meg a Dirty Slippers új dala, egy grafikus videoklip társaságában. A Magány és én szövegét Lobó-Szalóky Lázár és Bodrogközy Rita írta, akiket a rajongók által küldött levelek ihlettek meg, melyek a pandémia miatti elmagányosodásról, és az ezzel járó mentális problémákról szóltak.

B. O.

Dirty Slippers

– Nagyon szerettem volna még a Magány és én című dalunkat rátenni a lemezre. Azt hiszem, hogy a hangszerelése és a témája miatt tökéletesen illeszkedik az új albumunkba – árulta el Lobó-Szalóky Lázár. – Fontos megemlítenem, hogy ennek a dalnak az inspirációja a rajongóktól származik. Az elmúlt időszakban jó pár levelet kaptunk, amelyekben elmagányosodásról, különböző mentális gondokról számoltak be nekünk. Ezek inspiráltak bennünket a szám megírására – hangsúlyozta.

Lobó-Szalóky Lázár

Az énekes, dalszerző hozzátette: az új szerzemény produceri munkáját is George Shilling látta el, aki már 2009 óta mentorálja az együttest, és akivel közösen dolgoztak a csapat angol nyelvű dalain is, többek közt tavaly nyáron a világhírű londoni Abbey Road stúdióban, ott ahol anno a Beatles is megfordult. – A Dirty Slippers 2009 óta dolgozik együtt a brit George Shillinggel, aki már első, az Egyesült Államokban felvett anyagukon is közreműködött. Ő mások mellett az Oasis, Mike Oldfield, a Texas és Madonna lemezének producere volt – részletezte Lobó-Szalóky Lázár.

Az énekes kiemelte: a Magány és én dalból származó jogdíj összegét mentális problémákkal foglalkozó alapítványoknak ajánlja fel. – Remélem, segíteni tudunk embertársainkon ezekben a nehéz időkben, és bízom benne, hogy minél többen megismerik és megszeretik a dalt, hiszen mindannyiunkról, és mindannyiunknak szól. A Magány és én célja, hogy senki ne érezze magát egyedül – fejtette ki a zenész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában