Tótkomlós

2021.06.13. 15:15

Felpezsdült a zenei élet, újra koncertezik a népzenész

Megjelent Szokolay Dongó­ Balázs és Fábri Géza közös lemeze, közel harmincéves közös munkájuk egyik lenyomata.

Csete Ilona

A zenei anyagot Tótkomlóson, Szokolay Dongó Balázs házában rögzítették. A Békés megyei kötődésű népzenészt egyre többet látni szülőhelyén. Komlóson otthonát szépítgeti, miközben kiállítása is nyílt Békéscsabán. Kíváncsiak voltunk: az ecset vagy a hangszer a kedvesebb? Melyiket veszi kézbe mostanában?

A zenei élet is megpezsdült, ennek a bizonyítéka, hogy a művészek reggeltől estig úton vannak, felvételekre, koncertekre járnak.

Szokolay Dongó Balázst elértük ugyan telefonon, de a tótkomlósi találkozóra még várnunk kell. A zenész két színpadra lépése közben, majd egy koncert után örömmel mesélte, hogy barátjával, Fábri Gézával közös lemezükön moldvai parasztzenéket adnak elő saját jellegzetes értelmezésében. A fúvós hangszereken és kobozon eljátszott dalok a két zenész három évtizedes közös munkájának fontos lenyomatai.

– A nyolcvanas évek legvégén Szegeden utcazenéltem mint kezdő dudás, amikor Révész Róbert fotóművész meghallott, és azt mondta, nekem el kell mennem a vajdasági Temerinbe, a táncházba. Így is lett, ott zenéltek Fábri Gézáék. Ettől kezdve rendszeresen jártunk a Vajdaságba, és

Gézával megszületett egy duó produkciónk, ami kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is létezik

– idézte fel Szokolay Dongó Balázs az MTI-nek adott interjúban. Nekünk pedig elmesélte, hogy ezt a zenei anyagot is komlósi házában rögzítették. Az se véletlen, hogy egyre többet és többen látják itthon-otthon.

Szokolay Dongó Balázs mesterien bánik hangszereivel. Ha van ideje, szívesen fest /Fotó: Veres Anita/

– Vettem egy parasztházat, azt építgetem, csinosítom évek óta. Érintetlenül megmaradt néprajzi értéknek. Úgy mondanám, akár tájház is lehetne. Kezdetben még kértem segítséget, ma már magam is képes vagyok elvégezni az állagmegóvás, a javítgatás egyszerű munkálatait, amikor Komlóson vagyok – mesélte. Kiderült, zenész barátai gyakran vendégeskednek nála a hat mikrofonos felvételekre is alkalmas kis stúdiójában.

– Született itt a Duna Művészegyüttesnek zene, ellátogatott ide Sebestyén Márta, itt készült róla portréfilm is.

Készítettem tótkomlósi népdalos videóklipeket itthon – sorolta komlósi művészeti műhelyének mozgalmasabb időszakait.

De mikor vált népi hangszereiről ecsetre? A kérdés azért is aktuális, mert grafikáiból kiállítás látható Békéscsabán, a Tégla Népművészeti Alkotóházban. Azt azért még hozzátesszük, hogy a népi hangszeres szólista rajztanárként végzett. Ezen a kamarakiállításán szülőföldje, Tótkomlós, illetve Mártély tájai, házai, csónakjai láthatók.

– Nagyon egyszerű a képlet.

A zenélés és a festés attól függ, hogy mikor milyen felkérést, megrendelést kapok. No, és az időfaktor se elhanyagolható

– mondta nevetve, majd egy példával érvelt.

– Négy harsonással is dolgoztam mostanában, és olyan jó dolgok születtek! Nem volt rajtunk az idő szorítása, örömzene volt a javából. Az ecset is inkább ilyen ráérős időszakban kerül elő. Ám a békéscsabai tárlatra a kezdeti alkotói időszakom képeit vittem el. Festésmódomat leginkább a gesztusfestészet jellemzi. Kedvelem az improvizatív zenét, és ez megjelenik képi látásmódomban is – tette hozzá.

https://www.facebook.com/watch/?v=835804250649598

Arra is kíváncsiak voltunk, a fővároshoz kötődő elfoglaltságainak a száma gyarapodik-e a pandémia után.

– Palya Beával dolgoztam a hétvégén, az A38-as hajón. Novák Péterékkel a Nemzeti Táncszínház produkciójához készítettünk felvételeket. Készülök Kapolcsra, dolgozunk majd Kubinyi Julcsival, vele a Vajdaságba megyünk, míg Palya Beával Pozsonyba. Van egy meghívásom Amerikába ősszel, Havasi Balázs show-jában léphetek fel. Kíváncsian várom, mivé alakul a világ meg a járvány. Ettől függ az utazás.

Találkozik a régmúlt és a kortárs

Szokolay Dongó Balázs népzenész hangszerei a duda, a pásztorfurulya, a tárogató, a szaxofon. A Kárpát-medencei folklór mélyebb tanulmányozása során kezdett népzene-feldolgozással foglalkozni. Így születtek saját kompozíciói és azok az improvizatív zenei alapok, amelyek magukon hordozzák a régmúlt magyar, román, szerb, szlovák és cigány kultúráját. Ugyanakkor modern, kortárs hangvételűek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában