videóval

2019.11.24. 11:20

Rákász Gergely otthon érzi magát Csabán közönsége és barátai körében

Az elmúlt esztendők sikeres koncertjei után idén ismét ellátogat Békéscsabára Rákász Gergely koncertorgonista. Ezúttal december 2-án a Karácsonyi történetek – Bach, Holst, Berlioz című műsorával varázsolja majd el a közönségét, ennek apropóján beszélgettünk vele.

Vásári Erzsébet

20191119 Békéscsaba Rákász Gergely koncertorgonista Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre György

– Milyen érzés újra Békéscsabára látogatnia?

– Évek óta visszajárok Békéscsabára, barátaim is vannak itt, sőt, egykor még udvaroltam is ide. Tehát ismerem és szeretem a várost, ahová belépve már-már otthonos érzésem támad. Tudom, merre induljak, legtöbbször már navigációra sincs szükségem. Mindemellett a csabai közönség is különleges számomra, hiszen mindig várakozással fogadnak, miközben töltött energia fogad a levegőben, ami nem mindenhol van így.

– Említette, hogy barátai is élnek megyeszékhelyünkön. Hozzájuk visszajár a koncertkörutakon kívül is?

– Ez legnagyobb sajnálatomra egyre ritkábban fordul elő, hiszen a sűrű programok miatt ma már főként oda megyek, ahol dolgom van, és azokat a barátságokat ápolom, ahol éppen vagyok. Mindez idővel meg is szűrte a baráti körömet, elmaradtak a felszínes beszélgetések, viszont megmaradtak a mélyebb kapcsolatok azon személyekkel, akikkel mindig ott tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol épp abbahagytuk.

Rákász Gergely évek óta visszajár a megyeszékhelyre /Fotó: Imre György/

– Tehát az év nagy részében úton van. Milyen élmények érik közben?

– Erre a legjobb példa az elmúlt néhány nap. Ugyanis olyan időszakon vagyok túl a csapatommal, amiben a tervek szerint összesen hat koncert szerepelt, melyeket egy-egy könyvbemutató előzött meg. Így volt civil és szakmai program is, miközben időt szántam a családra és az alapítványi tevékenységeimre is. Az élet azonban közbeszólt, kétszer is szükségem volt autómentőre, emellett tönkrement a technikai berendezés és még számos probléma akadt. A koncertek azonban álltak, melyeken a vastaps sem maradt el, ami után a könnyeimmel küszködve számoltam be a közönségnek a történésekről.

– Idén a Karácsonyi történetek címet adta műsorának, amelyben a tavalyi koncerthez hasonlóan ismét szerepet kapott Bach. Mi az oka ennek?

– Véleményem szerint Bach nélkül egy orgonakoncert olyan, mint egy kabát gomb nélkül, így amíg én a hangszeremhez ülök, addig a zeneszerző minden alkalommal helyet fog kapni a műsoromban. Emellett a közönség is mindig várja. Az estét azonban Händel Tűzijáték zenéje nyitja, aki alkotó mellett egy remek személyiség is volt. Játszom még Berlioztól a II. Rákóczi Ferenc-emlékév tiszteletére, hiszen ő írta a Rákóczi-indulót francia polgárként, ráadásul egy osztrák jegyzetből, ami egy cigány banda nyomán került lejegyzésre. Utóbbi egy elég érdekes történet, amit feszegetek majd a koncerten. Az utolsó zeneszerzőm pedig Gustav Holst lesz, akiről kevesen tudják csupán, hogy mennyi művével találkoznak a mindennapokban a hollywoodi filmek által.

– Ön a koncertjein és a hétköznapjaiban is folyamatosan kommunikál a közönségével, követőivel. Miért tartja ezt fontosnak?

– Úgy gondolom, hogy ma, a Facebook világában ez megkerülhetetlen, és nem is áll távol tőlem. Az online világban ráadásul azt látom, hogy boldog-boldogtalan beszél mindenfélét. Amikor pedig sikerült egy-egy kérdés kapcsán józanabb hangot megütnöm az áramlatban, akkor ezrével jöttek a levelek, melyek szerint jó, hogy megfogalmaztam a saját gondolataimat és kiálltam mellettük. Ugyanakkor a visszajelzések szerint pozitív dolog a közönség számára, hogy kommunikálhatnak velem, elérhető vagyok számukra.

Mindig szakít időt gyermekeire

Rákász Gergely beszámolója szerint felesége a megismerkedésük után megsértődött azon, hogy látta magát beírva a naptárába. Erre annyit mondott neki, hogy ez az általa érzett tiszteletét jelenti, hiszen ha nincs feljegyezve egy programja, az nem is létezik. Ma már a gyermekei is megtalálhatóak benne, hiszen sokat dolgozik, de fontos számára, hogy mindig időt szakítson rájuk, amit így tud megtenni. Az első néhány életévüket ugyanis a legjelentősebbnek tartja a kapcsolatuk kiépítésében, ezért semmiképp nem szeretné kihagyni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában