2018.03.12. 11:35
Főszerepet kapott a Micimackóban a dobozi iskolás fiú
Nyul Zoltán Bence játssza megosztva Róbert Gida szerepét a Békéscsabai Jókai Színház idei egyik darabjában, a Micimackóban. Bence 12 esztendős kisiskolás, akit több mint egy tucat jelentkező közül választottak ki a szerepre.
A fiú a helyi általános iskola hatodik osztályába jár, és a településen él szüleivel, nagyszüleivel és kistestvérével együtt. A testnevelésóra az egyik legnagyobb kedvence, nagyon szereti a sportot, a focit, de az internetes játékokat is. Az irodalom a versek miatt áll közel hozzá, Bence ugyanis szeret verset mondani. A „dobozi Róbert Gida” időközben több előadáson is túl van, őt kérdeztük a darabról, az élményeiről és a színjátszásról szerzett tapasztalatairól.
– Milyen érzés volt mikor kiválasztottak a szerepre?
– A rendező többször is elment előttem a válogatás után, aztán amikor odajött hozzám, még kicsit húzta az időt. Majd azt mondta: „Hát komám, ez sikerült!”, Gulyás Attila, aki Micimackót játssza, meg rám kacsintott. Akkor sikítottam, sírtam, annyira örültem.
– Hogyan készültél fel?
– Amikor az első olvasópróbára mentünk, és láttam, hogy kilencven oldal a szöveg, akkor megijedtem, hogy ezt nehéz lesz megtanulni; főleg azt megjegyezni, hogy mikor következem én. Az olvasópróba után mondták, hogy gyakoroljunk, aztán a próbák során egyre kevesebbszer kellett belenéznem a könyvbe. Utólag, most, hogy már mindent kívülről tudok, azt mondom, nem is volt nehéz megtanulni.
– A többiekkel hogy jössz ki?
– Mindenki nagyon kedves velem. Olyan, mintha ezer éve ismernénk egymást, mintha barátok lennénk. Segítőkészek. Még azt is megkérdezik, nem vagyok-e éhes. Jó velük együtt dolgozni.
– Milyen volt elsőként a közönség elé lépni?
– Nagyon izgultam az első előadás előtt. Futkároztam, ugráltam. Amikor kiálltam, remegett a lábam, most már csak akkor, ha ismerős érkezik az előadásra. Volt, hogy eljöttek az osztálytársaim vagy a focicsapatom. Ugyan nem látom a közönséget, csak néhány sor látszik homályosan, de olyankor tudtam, hogy ott vannak. A darab végén meg azt hallottam, hogy nekem tapsolnak, kiabálnak. Ez nagyon jó érzés, és az is, amikor a gyerekek nevetnek előadás közben. Nevetés közben suttogva megismétlik, amit mondtam: „Felfedezést mondtam, nem tejfelezést!” Egyáltalán nem zavar, sőt, ez nagyon tetszik. Az viszont nem jó, mikor lecsitítják őket. Hadd nevessenek!
– Változott-e valami az első előadás óta?
– Igen, nem izgulok annyira, felszabadultabb vagyok, és szerintem így jobb is az előadásom. Korábban a mesemondó versenyek előtt is izgultam, de amióta itt, a színházban gyakoroltunk, ez már elmúlt.
– Hogy érzed magad Róbert Gidaként?
– Jó érzés. Nem gondoltam, hogy beválogatnak. Nagyon megszerettem a színházat. Amikor belegondolok, hogy nemsokára vége lesz, elszomorodom. Majdnem sírtam, amikor mondtam anyának, hogy mindjárt vége. Azt érzem, hogy összenőttünk. Megszerettem őket, és nehéz lesz otthagyni a színházat.
– Mi lesz ezután, hogyan tovább?
– Lesz még néhány előadás. Budapesten a József Attila Színházban háromszor játszunk, és a Szarvasi Vízi Színházban, valamint Gyulán is fellépünk. De már előre sajnálom, hogy utána vége. Viszont ezután is akarok színházba járni. Mondták a színészek is, hogy menjek el a Születésnap című darabra. Vicces, de pont a születésnapomon lesz a premier.
Iskolája támogatta a tehetséget
Bence korábban több mese- és versmondó versenyen is részt vett, és az iskolában hallott arról, hogy jelentkezni lehet a színházi meghallgatásra. – A válogató előtt nagyon izgatott voltam, de amikor sorra kerültem, és Tege Antal rendezővel, valamint Gulyás Attilával, Micimackóval voltam egy színpadon, már nem is izgultam. Csináltam, amit kértek. Mondtam a szöveget, közben járkálni kellett a színpadon; meg egyszer kiabálni is. Azt mondták, ezt azért, hogy lássák, tudom-e azt csinálni, amit mondanak. Amikor végeztünk, még be sem csuktam az ajtót, már mondtam, hogy „de jó volt ott bent lenni” – mesélte a fiú. Hozzátette, közvetlen környezete örült, hogy megpróbálta, biztatták, látta rajtuk, hogy tényleg szurkolnak neki. – Azt mondták, lehet, hogy színész leszek. Amikor pedig megkaptam a szerepet, mindenki nagyon örült, büszkék voltak rám.