új album

2018.03.08. 10:25

Balázs Palit még mindig szereti hazavinni a közönsége

Sokan csak hangoztatják, hogy számukra a közönség a legfontosabb, de amikor áldozni kell rájuk, akkor alább hagy a lelkesedés. Nem úgy a romantikus dalok hazai nagyköveténél. Mivel Balázs Pali pontosan tudja, hogy közönségének fontos az, hogy kedvencüket bármikor hazavihessék, ezért hajlandó a tendenciákkal is szembe menni.

Manapság már egyáltalán nem divat lemezt, s úgy egyáltalán CD-t sem kiadni. A legtöbb előadó a közösségi oldalakra készít új dalokat, Balázs Pali viszont szinte egyedülálló módon ismét komplett, 12 dalos albumot jelentetett meg, amely már a tizenhatodik a sorban.

Egy előadó életében mindig vannak mérföldkövek, egy 22 éves pályafutás során pedig értelemszerűen több is akad. Mégis, Balázs Pali zenei karrierjében most jött el az egyik legfontosabb pillanat, hiszen március 8-án olyan nagylemezzel rukkol elő, amiről már most tudja, ez élete albuma.

– Mivel a közönségemnek mindig is fontos volt, hogy kézben is fogható legyen a művészetem, ezért nem is volt számomra kérdés, hogy fizikai formában is kiadom az új lemezt. Engem még mindig szeret hazavinni a közönségem a koncertek után, szeret nézegetni, megfogdosni, simogatni, kitenni a legkedvesebb vitrinjébe, ahol folyamatosan láthat és bármikor meg is hallgathatja a megjelent lemezeken szereplő dalaimat. Úgy érzem, ezen az új albumon tudtam, lelkileg és művészileg a legjobban kiteljesedni. Benne van a szívem, lelkem, szenvedélyem a szövegekben és a dallamokban. Bátran kijelenthetem, hogy életem eddigi legszínvonalasabb albumát nyújthatom át 2018 –ban a közönségemnek – vallja a telekgerendási származású énekes.

Beküldött fotó

A 12 új szerzeményt felvonultató CD „Lángra gyújtottad a szívemet” címmel március 8-án, a Nemzetközi nőnapon jelent meg.

– Régi hagyományt követve a hölgyek ünnepén lát napvilágot a lemez. Ami közös ezekben a szerzeményekben, hogy minden dal pozitív, még a lírai szerzeményeket is az életöröm hatja át. Úgy érzem, ezzel a 12 új, ropogós romantikus dallal egyfajta mentőövet is dobok azoknak, akik most épp lent vannak, hiszen ha velem tartanak, garantált a motiváció és az élet-szeretet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában