Gazdaság

2018.01.23. 15:10

Üzembe helyezte első elektromosautótöltő-állomását a Nemzeti Közművek

Megkezdte országos elektromosautótöltő-állomás hálózatának kiépítését az NKM Nemzeti Közművek Zrt., az első töltőt Békéscsabán helyezték üzembe, a tervek szerint az év végéig a hálózat mintegy 100 töltőállomásból áll majd – közölte a társaság az MTI-vel kedden.

MTI

Kóbor György, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: a társaság a hazai elektromobilitás egyik meghatározó szereplőjévé kíván válni, a kihelyezett töltőkön kívül meghatározó szerepet kíván betölteni az üzleti és az otthoni töltések piacán is.

A közlemény szerint a Nemzeti Közművek stratégiai partnerséget kötött a finn energetikai vállalattal, a Fortum Charge&Drive-val. A jövőben a skandináv cég informatikai rendszerét használják majd a még épülő állomáshálózatuk üzemeltetésére.

A békéscsabai elektromosautó-töltő egyelőre még térítésmentesen működik tesztüzemben a nap 24 órájában – közölte a Nemzeti Közművek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában