testületi ülés

2018.01.22. 19:58

Újra összeült a képviselő-testület Végegyházán

A munkatervben szereplő, soros ülését tartotta meg hétfőn este a községházán a végegyházi képviselő-testület. Minden ülőhely megtelt, a folyosón nagyon sokan álldogáltak, csendben hallgatták a kisteremben zajló eseményeket.

Cs. I.

Vajda Norbert polgármesternek a két ülés közötti intézkedésekről, eseményekről szóló beszámolója kapcsán az alpolgármester, Paulik Katalin aggályosnak tartotta, hogy az addig érkezett tíz meghívó egyikére se ment el a település vezetője. Erre Vajda Norbert úgy reflektált, számtalanszor megkérte az alpolgármestert, képviselje a települést helyette. Az érintett viszont – állítása szerint – csupán egy felkérést kapott.

Ki a hazug, s ki nem – innentől személyeskedésbe csapott át a sok érdeklődő jelenlétében zajló ülés. Végül a jegyző, Giliczó Pálné megkérte a polgármestert, tartózkodjon a minősítgetésektől, hiszen az ő feladata, hogy szabályosan levezesse az ülést sértegetések nélkül.

– Kérem, ne nevezzen hazugnak, kikérem magamnak, dolgozni jöttünk ide – tette hozzá a szópárbaj végén az alpolgármester, akinek a módosító indítványát (a majori munkások felvételénél a polgármester, mint munkáltató, a majori vezető egyetértésével vegye fel a dolgozókat) a testület elfogadta.

Első körben tárgyalták az idei költségvetést. Vajda Norbert az idős ellátást végző helyi vállalkozás (amiben érintett települési képviselő is) számára betervezett 6,2 milliós támogatás kapcsán felvázolta azt az elképzelést, miszerint a folytatásban ezt a feladatot jobb lenne, ha az önkormányzat látná el.

A képviselők úgy reagáltak, ismerni kellene az intézményesített hátterét, anyagi és személyi vonzatait. Szeretnék látni az új elképzelés részleteit.

– Ne magánvállalkozó végezze, mert ezt így nem tudom támogatni – hangsúlyozta többször is a polgármester. Azt pedig a képviselők ismételgették, hogy megalapozott döntéshez kidolgozott terv kellene. Abban maradtak, a kérdést megvizsgálják.

Pályázatot írnak ki védőnői állásra, az elnyert pályázatok megvalósításához keresik a kivitelező cégekkel a kapcsolatot – ezek a témák is napirendre kerültek, ahogy a Start-munkaprogram is. Vajda Norbert elmondta, kiharcolt plusz 7 embernek februártól foglalkoztatást 5 hónapra.

Egy kezességvállalás (majd 4 millió forint sora) is gerjesztett vitát: a pénzügyi bizottság azt javasolta, üljenek le a horgászok elnökségével egyeztetésre. Vajda Norbert szerint őt ebből is szándékosan kihagyják.

A bejelentések között szerepelt egy dohánybolt: november óta ilyen nincs a településen. Király Sándor képviselő 6 hónapos időszakra kapna lehetőséget boltnyitásra, majd azután a Nemzeti Dohánykereskedelmi Kft. pályázatot ír ki.

– A helyi vállalkozások támogatása a cél, a munkahelyteremtés. Akinek a tudomására jut ilyen, annak jeleznie kellene, hogy a helyiek esélyt kapjanak. Ám a képviselő a maga hasznára fordítja inkább az információt – reagált Vajda Norbert.

Király Sándor viszont úgy vélte, ez a 6 hónap átmeneti időszak. Utána, a pályázatát bárki beadhatja, pályázhat. Ez nem titok.

A bejelentések során beszéltek a majorban elfogyott takarmány pótlásáról. Megfogalmazták, a község két végén igény mutatkozna fedett buszvárókra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában