nemes felajánlás

2018.10.15. 19:22

Újabb nagylelkű adományt kapott az orosházi kórház

A kórház 6. emeletén gyógyuló betegek és az ott dolgozók komfortérzetét javítja majd Zvara Róbert vállalkozó nemes felajánlása.

Csete Ilona

A klimatizálással foglalkozó Oros-Cool Kft. régóta kapcsolatban van az egészségüggyel, hiszen az elmúlt években több nagy gyógyszergyárnak és kórháznak is szereltek be klíma berendezéseket és kiviteleztek medikai gázrendszereket.

– Beszállítóként az elmúlt években alaposan megismertem az egészségügyet és az azt kiszolgáló hátteret, így láttam, hol lehet segíteni. Lokálpatrióta orosháziként szívügyem a kórház fejlődése, ezért döntöttem úgy, hogy egy klímaberendezést adományozok az intézménynek – ismertette az előzményeket Zvara Róbert.

A szándékot tett követte, felvette a kapcsolatot dr. Duray Gergő főigazgatóval, a közös megbeszélésen pedig arra jutottak, az épület egyik legmelegebb részére, a 6. emeletre, a belgyógyászatra kerüljön a berendezés.

A képen dr. Duray Gergő (k) főigazgató és dr. Hudák János (j) belgyógyászati osztályvezető főorvos köszöni meg az adományt Zvara Róbertnek. /Fotó: Melega Krisztián/

– A helyszíni bejáráson Hudák János osztályvezető főorvos úr kérte, hogy az osztály társalgójába szereljük fel a berendezést, hiszen itt mindig sok beteg pihen és beszélget. Ez tökéletes választás volt, hiszen a társalgó mellett van a kezelő is, így nyitott ajtó mellett ebben helyiségben is hűvösebb lesz majd a nyári kánikulában – mondta Zvara Róbert.

– Mindig nagy öröm számunkra, amikor elkötelezett orosházi vállalkozók úgy döntenek, támogatják a kórházat. Ez a klíma rengeteg beteg gyógyulását segíti majd elő, hiszen az orvosok és szakdolgozók odaadó munkája mellett a felépülést gyorsítja a kellemes környezet is – fogalmazott dr. Duray Gergő főigazgató.

A berendezés értéke és a beszerelés költsége több mint 300 ezer forint volt, ezt mind az Oros-Cool Kft. biztosította. Zvara Róbert elárulta, nem ez lesz az utolsó adománya a kórháznak, lehetőségeihez képest rendszeresen támogatni kívánja az intézményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában