környezetszennyezés

2018.09.21. 17:20

Több éve eltűntnek hitt tárca is előkerült

Az elmúlt időszakban ugyan javult valamelyest a hulladékkal kapcsolatos gondolkodásmód, és a korábbinál jobban tetten érhető a környezettudatos szemléletmód, kisebb-nagyobb illegális szemétlerakók még mindig akadnak bőven Békésben. Ezek felszámolásában a hivatalos szervek mellett gyakran a civilek is szerepet vállalnak.

Papp Gábor

Békésen a helyi polgárőrség kiemelt feladatának tekinti, hogy a hulladékok illegális lerakását megakadályozza, és segítse a lerakók felszámolását. Gyarmati Sándor, a békési polgárőrség elnöke elmondta, elsősorban az utak mentén, a város kertekkel átszőtt részein szabadulnak meg sokan tilosban a szemetüktől.

– Nem is mindig helyi emberekről van szó – tette hozzá. – Általánosságban viszont kijelenthető, hogy akik illegális hulladéklerakókat hoznak létre, szinte biztosan rendelkeznek gépkocsival. Megállnak autójukkal a kiválasztott helyen, ellenőrzik, hogy valaki látja-e őket, kidobják a szemetet, és már odébb is állnak. Nagyon nehéz őket tetten érni.

Bár a korábbinál jobban tetten érhető a környezettudatos szemlélet, kisebb-nagyobb illegális szemétlerakók még mindig akadnak. Fotó: I. Gy.

A békési polgárőrség elnöke hozzátette, a lakosok egy része még mindig nincs tisztában azzal, hogy mi tartozik a kommunális hulladékok közé.

– Nem egy alkalommal az elektronikai, a veszélyes hul­ladékot is kirakják ilyen módon – vázolta a folyamatot. – Egy-egy elromlott hűtőszekrény, régi tévékészülék pedig emiatt nem egy esetben hónapokig éktelenkedik a közterületeken.

Gyarmati Sándor ennek ellenére úgy vélekedett, hogy a környezettudatosság területén az elmúlt időszakban történt némi előrelépés.

– A médiumokban sugallt szemléletváltozás már érezteti hatását. Jó néhányan kevesebb műanyagot használnak, de azt gondolom, hogy egy út elején járunk. A város egyébként több területen is előregondolkodott a hulladékgazdálkodás terén, így a szelektív gyűjtésben is.

Mezőberényben szinte minden évben akad egy-egy civilekből álló csapat, amelynek tagjai önkéntes alapon megtisztítanak egy-egy területet. Több ilyen akcióban vett részt, és szervezett is ilyen megmozdulásokat Barna Márton önkormányzati képviselő.

– Volt, hogy a Mezőberény–Köröstarcsa közötti útszakasz egy részén számoltunk fel illegális szemétlerakókat. Máskor a Körös környékén vállaltuk ezt a feladatot – ecsetelte. Mint elárulta, egészen extrém dolgok és kuriózumok is előkerültek. Egy alkalommal például egy társuk több éve elveszettnek hitt pénztárcájára leltek rá a 47-es főút mellett, egy árokban. Hogy miként került oda, rejtély.

Szintén a civil megmozdulás jó példájaként, egy pályázat keretében szedték a szemetet a Mezőberényi Szlovákok Szervezete és a városi nyugdíjasklub tagjai, illetve a helyi fiatalok a közelmúltban a településen. Borgula Györgyné, a Mezőberényi Szlovákok Szervezetének elnöke elmondta, a belvárosban, a Gyomai úton, valamint a Csárdaszállás, illetve Köröstarcsa irányába vezető kerékpárutak mentén gyűjtötték a hulladékot.

A vízpart tisztán tartása is fontos

A vízparti környezet tisztán tartása érdekében a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége éppen a napokban tett felhívást közzé Facebook-oldalán. Mint leírták, egy múlt heti eset kapcsán ismét előtérbe került a vízpartok tisztaságának kérdésköre. A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége egy újonnan beszerzett bozótvágó kisgépet állított munkába a csabai Fás-tónál. Néhány üzemórányi vízparti munka eredménye: defekt horogtól, karbantartás és szerelés a feltekeredett horgászzsinórtól. Kiderült, hogy a tisztának tűnő vízparton a nád és az egyéb növényzet rengeteg „láthatatlan” horgászszemetet rejteget. A szövetség ezért kérte a horgászokat, hogy fokozottan ügyeljenek a környezetre. A pecázás közben keletkező kisebb szemetet – a növényzet közé történő elrejtés helyett – szintén célszerű összegyűjteni, különös tekintettel a horgászzsinórra,

illetve az egyéb műanyag hul­ladékra, amelyek természetben történő felaprózódása akár több száz év is lehet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában