Sötét titok – videó

2018.01.14. 17:21

Sétával emlékeztek Szathmáry Nikire

Eltűnésének huszadik évfordulóján Szathmáry Nikire emlékeztek vasárnap délután, Gyulán.

P. G.

Az emlékezők a művelődési központtól a Törökzugi ABC-ig végigjárták azt az utat, amelyen a kislány is végig haladt 1998. január 14-én. A két helyszínen gyertyát gyújtottak a gyermek tiszteletére. Szathmáry Niki két évtizede néptánc-próbáról indult haza, ám a mai napig nem derült ki, hogy kivel és hol ért véget az útja aznap. Az ABC-nél láttak utoljára. Niki földi maradványait több mint három évvel később találták meg. A kislányt meggyilkolták.

— Nikikének tartozunk annyival, hogy nem hagyjuk feledésbe merülni a történteket — nyilatkozta lapunknak az édesanya, Iszály-Szilágyi Edit a vasárnapi emlékséta előtt. — Miután nem tudjuk, hogy ki bántotta a kislányomat, az emlékezés arra is figyelmeztet, hogy hasonló szörnyűség soha többé ne következhessen be.

Kerek évfordulók környékén pedig talán mi is jobban bízunk abban, hogy megtudhatjuk, hogy mi történt, ki derülhet, ki bántotta a kislányomat. Megnyugvást ugyan nem adna mindez, de abban biztosak lehetnénk, hogy az illető soha többet senkit mást bántalmazhatna.

Szathmáry Niki emlékét őrzik a fürdővárosban. Fotó: Kiss Zoltán

Az esetről ebben a cikkünkben írtunk részletesen: Húsz éve tűnt el Szathmáry Niki

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában