útkérdések

2018.10.13. 19:50

Repedezik az út a gyula-dénesmajori útszakaszon

A kedvezőtlen időjárási viszonyok és az altalaj állapota is hozzájárult ahhoz, hogy felújított gyula-dénesmajori útszakasz egyes helyein repedések jelentek meg. A kérdésre a gyulai képviselő-testület legutóbbi ülésén Szabó Károly önkormányzati képviselő irányította rá a figyelmet.

Papp Gábor

A felújított szakasz a rekonstrukciót követően viszonylag rövid idő alatt néhány helyen repedezetté, illetve nyomvályussá vált – szólt az észlelt problémákról interpellációjában, illetve lapunknak Szabó Károly.

– Bár valóban nem a legforgalmasabb szakaszról van szó, de hétvégenként már működik a Nagyzerind-Dénesmajor átkelő, és érkeznek is, ha nem is hatalmas számban személyautókkal a romániai területekről. Dénesmajor pedig csak ezen a szakaszon közelíthető meg, ahogy a településrész közelében fekvő földek is. Már csak ezért sem másodlagos az út állapota.

Beküldött felvétel.

A kérdéssel kapcsolatban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályától megtudtuk, a dénesmajori bekötőút egyes szakaszain olyan altalajra épült az út, amelyik nedvesség esetén megduzzad, szárazság esetén pedig összezsugorodik, összerepedezik.

Ezek a mozgások áthatnak az ilyen talajon épült utak pályaszerkezetére is, repedéseket és deformációkat okozva. Éppen ezért idén itt a többi felújítástól eltérő, úgynevezett „hideg remix” eljárást alkalmaztak, azaz a meglévő rossz pályaszerkezetet egy speciális gép felmarta, összekeverte és helyben, plusz cementet és bitument hozzáadagolva visszaterítette, majd ez hengerléssel betömörítik. Az így elkészült új alapra jön még két réteg aszfalt terítés.

– Sajnos az idei időjárás nem kedvezett, mivel egymást váltották az erősen esős és napos időszakok, így már sajnos a nyár közepére a felújított szakasz egyes helyein repedések jelentek meg – tették hozzá. – Ezt még a nyáron javították.

Soron kívüli bejárást is tartottak

Szeptemberben soron kívüli garanciális bejáráson vizsgálták a szakaszon keletkezett repedések okát – fogalmazott válaszában a Magyar Közút kommunikációs osztálya.

– Az ekkor észlelt burkolati repedéseket folyamatosan kiöntötték, a padka repedéseit is megszüntették. Jellemző a hasonló útszakaszokra, hogy a felújítási időszak utáni kezdeti hibák fokozatosan megszűnnek, s a burkolat „megállapodik”. További hibák esetén a kivitelezőnek garanciális kötelezettsége van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában