Kazinczy-érem

2018.04.24. 16:59

Rangos díjat kapott a közgés diáklány

A győri Kazinczy Ferenc Gimnázium adott otthont a középiskolások Kárpát-medencei Kazinczy-versenyének a minap.

Ny. L.

Az 53. évfordulóját ünneplő versenyre több, mint 140 hazai és határainkon túli diák érkezett, hogy összemérje felkészültségét a szép beszéd, az értekező próza értő és értető tolmácsolásában.

A neves nyelvészekből álló bírálóbizottság gimnáziumi és szakközépiskolai kategóriában értékelte a versenyzők teljesítményét a háromfordulós versenyben. A szabadon választott szöveget 20-21. századi alkotóktól kölcsönözhették a versenyzők, majd az írásbeli feladatnál egy hárommondatos szöveg hangsúlyait, kapcsoló elemeit, szüneteit kellett bejelölni.

Kovács Gréta Kazinczy-éremmel térhetett haza.

A kötelező, helyben kapott szöveg ezúttal a nemrég elhunyt Vacha Imre – aki 52 éven át volt a bírálóbizottság tagja – szép gondolatait tartalmazta szülővárosáról, Győrről és a Kazinczy-versenyekhez való kötődéséről.

A színvonalas versenyen Békés megyei siker, is született: Kovács Gréta, a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola 11. osztályos tanulója Kazinczy-éremmel térhetett haza. A csabai diáklány felkészítő tanára Szabó Ila, a „Közgé” Z. Szabó László- és Bonis Bona-díjas tehetséggondozó tanára volt, aki már évek óta szponzorálja is a versenyt könyvutalvány felajánlásával a legjobb Békés megyei versenyzőnek, valamint műsoros CD-jével a díjat nyert diákok felkészítő tanárainak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában