közös képviselet

2018.03.17. 15:29

Örömlányok miatt is kaptak már jelzést a közös képviselők

Nem jól záródó és nyíló bejárati ajtó, elromlott kaputelefon, kiégett villanykörte­ – ­főleg ilyen jellegű problémákat kell megoldaniuk a közös képviselőknek, de olyan eset is akadt, hogy örömlányok miatt panaszkodtak a lakók. A szakemberek szerint el kell felejteni a kockás füzeteket, érdemesebb szakcéggel dolgoztatni: kevésbé fordulhat elő, hogy a közös képviselő lelép a lakók pénzével.

Licska Balázs,

Jelentős különbség van a társasházak és a szövetkezeti házak között – jelezte­ dr. Kovács László békéscsabai ügyvéd. A társasházaknál vannak közös képviselők, akik jogait és kötelezettségeit a vonatkozó jogszabály tartalmazza­. A szövetkezeti lakásoknál a lakásszövetkezet a felelős, itt küldöttek vannak, akik jogait és kötelezettségeit a küldöttek kézikönyve tartalmazza. A Békéscsabai Lakásszövetkezetnél így 50 ezer forintig elvégeztethetik a sürgős javításokat.

Benedek László ügyvezető­ igazgató elmondta: a Békés­csabai Lakásszövetkezethez nem csak szövetkezeti házak tartoznak, társasházakat is kezelnek. Beszámolókat tartanak, részletesen felsorolva, hogy mire­ mennyi pénzt költöttek, az adott évre vonatkozó tervet, költségvetést is a lakók elé viszik. Balázs László projektmenedzser kiemelte: a közös képviselői és a küldötti poszt bizalmi poszt. Probléma szerinte, hogy a lakók többsége teljesen közömbös a házak dolgai iránt.

Az üzemeltetést figyelembe véve jellemzően elromlott kaputelefon, nem jól nyíló és záródó bejárati ajtók miatt kapnak bejelentést – folytatta Benedek László. A közelmúltban összefirkált, graffitikkel teli falak miatt is futott be panasz az Őr utcából és a Gábor Áron közből, illetve mostanában jellemző, hogy a lépcsők tönkrementek a kemény fagy és a sózás miatt, azokat tehát rendbe kell tenni. Érdekesség: csak az elmúlt időszakban három helyről is értesítették őket, hogy a lakók meglátása szerint egy-egy lakásban öröm­lányok dolgoznak.

Hozzátették, több helyen kértek a lakók biztonsági kamerát, aminek volt is eredménye, hiszen például biciklitolvajt vagy drogdílert sikerült a felvételek révén elcsípni. Hangsúlyozták: minden esetben kitáblázták, hogy kamerával figyelik a közös helyiségeket, részeket – bejárati ajtókat nem vesznek, vehetnek –, illetve a rendszert egy szakcég üzemelteti, tehát ők nem is nézhetik meg, hogy a készülékek mit rögzítettek. Ha valami gond adódik, bűncselekmény merül fel, akkor a felvételek a cégtől közvetlenül a rendőrségre kerülnek.

Nemrég szerepelt a rendőrségi hírekben, hogy egy közös képviselő sikkasztott, vagyis úgy rendelkezett a lakók pénzével, mintha az az övé lenne. A lakásszövetkezetnél elmondták: nem akarnak senkit sem megbántani és reklámozni, de a meglátásuk szerint lejárt annak az ideje, hogy a közös képviselők kockás füzetbe vezetik a befizetett összegeket és azt, hogy mennyit mire költöttek. Érdemesebb szakcéggel dolgoztatni: lehet, hogy ez valamelyest többe kerül, de a szolgáltatás színvonala jobb lesz, illetve a lakók is biztonságban érezhetik magukat, pénzüket.

El kell felejteni a kockás füzetet

Bíró Mihály közös képviselő ­elmondta, mindenféle problémával fordulnak hozzá a lakók. Minden esetben felhívja a figyelmet arra, hogy a műszaki hibákat jelezzék minél előbb, hiszen akkor gyorsabban orvosolhatják őket. Van, hogy a szomszédok a közös képviselőn keresztül próbálják a vitájukat rendezni, azt gondolják, hogy a közös képviselő hatóság, bíróság, és dönthet bizonyos kérdésekben.

– Én magam is vettem át olyan társasházat, aminél felmerült a sikkasztás gyanúja – folytatta. Egy esetében meg is állt a gyanú, a többinél viszont azt állapították meg, hogy noha a korábbi­ közös képviselő nem tudott számlákat bemutatni, a befizetett pénzek mondhatni beépültek a házba, valamilyen munkálatokat elvégeztek az összegből.

Tapasztalata szerint a társasházak egy részénél nem ellenőrzik rendesen, hogy a közös képvi­selő mire költi a közös költséget­. Ezért szerinte nem kell meg­lepődniük a lakóknak, ha végül kiderül, hogy a közös képviselő éveken át megvezette őket.

Folyamatosan egyeztet a teendőkről Benedek László, Balázs László és dr. Kovács László a lakásszövetkezetnél Fotó: Imre György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában