Megemlékezéseket tartottak a zsidóság elhurcolásának évfordulóján

A megyeszékhelyen, a városháza udvarán azon családok tagjai és személyiségek tiszteletére avattak emléktáblát vasárnap délelőtt, akik a második világháború vészterhes időszakában életük kockáztatásával menedéket és védelmet nyújtottak zsidó embertársaik számára, és ezzel megmentették vagy igyekeztek megmenteni az üldözötteket a deportálás elől.

Dr. Bacsa Vendel, Békéscsaba jegyzője beszédében hangsúlyozta, a megemlékezéssel tartozunk elődeinknek, akiknek sorsával egybefonódik a múltunk, a mai napig közös a jelenünk, és abból nő ki a jövőnk. A jegyző ezt követően szólt a számos megpróbáltatáson átesett magyarországi, Békés megyei és békéscsabai zsidóság történetéről.

– A második világháború alatt az egyre szigorodó zsidótörvények megosztottságot, félelmet, bizonytalanságot keltettek – fogalmazott. – A Sztójay-kormány szégyenteljes intézkedéseinek következményeként 226 boltot és 137 ipari vállalkozást zártak be Békéscsabán. A lakosság többségében semlegesen, lesütött szemmel fogadta a helyzetet, voltak azonban, akik kiálltak régi barátaik mellett és segítették őket. Az 1944-ben kiadott embertelen és példátlan gettórendelet végrehajtásaként Békéscsaba akkori polgármestere zsidó házakat, háztömböket jelölt ki a városban, ahová 2200 gyermeket és felnőttet költöztettek össze.

Megszökni, elrejtőzni nem sokan próbáltak, nem hitték el, hogy sorsuk megpecsételődött. Akik ezt mégis megtették, azoknak keresztény barátaik segítettek. Azok, akik bár maguk is életveszélyben voltak, de túlléptek félelmeiken. Régi alkalmazottak, egyszerű tanyasi emberek állták ki az emberség próbáját. A vasárnap avatott emléktábla előttük és más névtelen hősök előtt tiszteleg, akik titokban, élelemmel, gyermekek befogadásával, vidékre eljuttatásával mentettek meg zsidó embereket.

Balogh István kultúrtörténész – aki felkutatta a zsidómentő családok neveit – a deportáláshoz vezető időszak történetét ismertette számos személyes sorson keresztül. Szólt a hős családok tetteiről, illetve, arról, hogy a 2200 Auswitzba deporált békéscsabai zsidó áldozat közül 1900 embert még a haláltáborba megérkezésük napján gázkamrába vittek.

– Hat család nevei kerültek fel az emléktáblára, illetve néhány ember megmentőit nem ismerjük név szerint – fogalmazott. – Mindez megrendítő és elgondolkodtató. Hány emberre számíthatunk, amikor igazán baj van? Ha tőlünk várnának segítséget, képesek lennénk-e rá, hogy megtegyük? Hány ember mer szembe nézni a társadalom közönyével, ha 1944-ben az 50 ezer lakosú Békéscsabán ez hat család és személyiség tette ezt meg? A megmentők nevei, Balla Alajos, Hankó Mátyás és felesége, a Matvon család, Kovács Pál és felesége, Kaufmann Pálné született Rattenstock Anna, Darabos György és családja, valamint az ismeretlen megmentők szimbolizálják 2018-ban az emberségbe vetet hitet és remény.

Ionel Schlesinger, az Aradi Zsidó Hitközség elnöke elsőként a Talmudból származó, az emléktáblán is szereplő gondolatot idézte: „Aki megment egy életet, egész világot ment meg.„

– Zsidó embertársaink megmentői, a mi megmentőink – húzta alá. – A vészkorszakban ők jelentették a fényt a sötét éjszakában. Meggyőződésem, hogy zsidó testvéreink hálával, keresztény testvéreink büszkeséggel fognak emlékezni ezekre az emberekre.

A magyar holokauszt békéscsabai és Békés megyei áldozataira való megemlékezés délután a békéscsabai ligeti zsinagógában folytatódott.

Dr. Moskovits Sándor, a Békéscsabai Zsidó Hitközség elnöke úgy fogalmazott, a holokauszt kettétörte az emberiség történelmét, a világ soha nem lesz már olyan, mint amilyen azelőtt volt. A két évvel ezelőtt átadott Holokauszt-emlékmű és a megemlékezés kapcsán hangsúlyozta, a monumentum nagyon fontos szerepet tölt be, hiszen napjainkra olyan kevesen maradtak a városban és a megyében, hogy anélkül feledésbe merülne: néhány évtizeddel ezelőtt itt is éltek, dolgoztak, tanultak és szerettek zsidó emberek.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke jóvátehetetlennek nevezte a 74 évvel ezelőtt történteket.

– Az emlékezés adja meg a tiszteletet az egykor sokat szenvedett áldozatoknak. S az emlékezésre nagy szüksége van a többségi társadalomnak is, hogy fel tudja dolgozni hajdani vakságát és irracionalitásának emlékét – nyomatékosított az ÁSZ elnöke. – Legyen az emlékezés a közösség egésze és minden egyes résztvevő részéről tiszteletadás az áldozatok előtt. Fontos, hogy erősödjön a társadalom immunitása; hogy ellentétben a hajdani szomorú időkkel szemben védett legyen a hihetőnek látszó demagógiával és a csalóka irracionalitással szemben.

Goldmann Tamás, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) alelnöke elmondta, nem engedik elfelejteni a mártírok emlékét, ahogy azt sem, amit a túlélők generáciájától tanulhatnak.

– Az alázatot a közösség építésben, a keménységet a problémák leküzdésében, a türelmet a fájdalmak elviselésében – tette hozzá.

Marti Miklós református lelkipásztor beszédében leszögezte, az ártatlanul kiontott vér kiált, és mindig is kiáltani, figyelmeztetni és emlékeztetni fog.

– Emlékeztet, hogy nem szűnhetünk meg imádkozni a békességért, hogy soha ne lehessen senkit vallása, származása miatt megbélyegezni és elpusztítani.

Közösen emlékezett a zsidó felekezet és a gyulai önkormányzat

Megemlékezést tartottak a gyulai zsidóság elhurcolásának 74. évfordulóján vasárnap délben a Szentpálfalvai Izraelita Temetőben. A helyszínen elhangzott, a múltidézés gondját ettől az évtől kezdve a zsidó felekezettel közösen viseli a város önkormányzata.

Görgényi Ernő polgármester beszédében úgy fogalmazott, egykoron rendkívül fontos szerepet töltött be Gyula kulturális, gazdasági és szellemi életében az innovatív szellemű zsidó polgárság, akik hozzájárultak ahhoz is, hogy a város a térség egyik legmeghatározóbb gazdasági szereplőjévé váljon.

Emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a századfordulón itt működött az 1900-ban alapított harisnyagyár, amely 1908-ra temesvári leányvállalatával a monarchia legnagyobb harisnyagyárának számított. A Reisner gyufagyár és a Braun és Czinczár dongatelepe és fatelepe, Weisz Mór és Társa konyakgyára, a Szent István úti Fischer Gôzmalom és a Reisner Zsigmond-féle Kígyósi úti gőzmalom, Multas Adolf ecetgyára. Ezek kivétel nélkül Gyula legjelentősebb ipari létesítményei közé tartoztak. Emellett a város kereskedelmi életében is meghatározó szerepet játszottak: Weisz Mór szesz nagyárudája, Schillinger Lipót vasüzlete, Braun Vilmos bőrkereskedése, Rosenthal Gusztáv és társa divatáru üzlete, Ehrenfel Salamon ékszerüzlete. A zsidó polgárság támogatta a vasútépítés és a villanyvilágítás kiépítésének ügyét is.

– Mennyivel gazdagabbak lennénk ma minden értelemben, hogyha itt lennének velünk leszármazottjaik. Azonban a II. világháborúban a teljes zsidó közösséget elpusztították. Azért is soroltam fel néhány nevet, hogy ezáltal is szembesüljünk, nem egy etnikum, vallási csoport, nem egy megfoghatatlan, személytelen közösség, hanem húsvér emberek haltak meg, akik egykor nagyszüleink, dédszüleink szomszédai, barátai, osztálytársai voltak – mondta a városvezető.

Hozzátette, az emlékezés egyik legfontosabb színtere a gyulai zsidótemető, mely a többi, jelenleg is működő gyulai temető, 1857-től áll fenn. Az akkor megkötött úrbéri egyezség értelmében a gyulai egyházak a helyi földbirtokos Wenckheim családtól különböző nagyságú földterületet kaptak temetőkertek céljára. Az izraelita hitközségnek a református ótemető szomszédságában, a Csíkoséri sor mentén, a város északi részén juttattak temetkezési helyet. A több mint egy katasztrális holdat kitevő terület felében találunk csak sírköveket, síremlékeket. A temető másik fele a vészkorszak tragikus eseményeinek következtében üresen maradt. A sírkertben 1945 után csekély számú temetésre került sor.

– A temető a Mazsihisz tulajdonában van, azonban ma már Gyulán nincs olyan zsidó közösség, amely a jó gazda gondosságával tudná rendben tartani és szükség esetén felújítani, ezért önkormányzatunk elszánta magát, hogyha lehetőséget kapunk rá, akkor az elkövetkezendő tíz évben a temető fenntartását biztosítjuk. Azt is elhatároztuk, hogy mostantól részt veszünk a június utolsó vasárnapján tartandó megemlékezés szervezésében – hangsúlyozta Görgényi Ernő.

Nagy Ákos, a Mazsihisz elnöki kabinetvezetője emlékező beszédében azt mondta, az elhurcolás személyes veszteség volt a közösségüknek, „de Gyula polgársága talán most eszmél rá, hogy mit veszített akkor, amikor innen több mint 200 családot bevaganíroztak, kiknek töredék részük tért vissza”

– A gyulai zsidó közösség mára felmorzsolódott, nincs közösségünk itt. De vannak egyének, akik szívükön viselik az itteniek múltját, sorsát, és valamelyest a jövőjét. Egy történelmi változás előtt állunk. Eddig a közösség belügye volt a megemlékezés, néhány hónapja a városvezetés megkereste a Mazsihiszt azzal, hogy szeretnénk a megemlékezéssorozatot átvállalni. Nagyon nyitottan, bizalommal fogadtuk ezt, mert úgy gondoljuk, hogy ez egy tisztességes és előremutató módja annak, hogy fennmaradjon a városban a zsidó emlékezet – fogalmazott Nagy Ákos.