Békéscsaba

2018.10.12. 17:28

Már több kilométeren aszfaltréteg borítja az M44-est

A tervek szerint halad az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt-Kondoros közötti szakaszának építése. A beruházás mintegy hatvan százaléka már elkészült – jelentette be Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője a Közlekedéstudományi Egyesület Békés Megyei Területi Szervezete és a NIF pénteken megtartott szakmai napján, Békéscsabán. A bejárással egybekötött esemény középpontján a Tiszakürt-Kondoros szakasz kivitelezési munkái álltak.

Papp Gábor

Fotó: Lehoczky Péter

A fejlesztés több szempontból is kiemelt jelentőséggel bír, hiszen nagyon sokáig Magyarország legnagyobb hazai forrásból megvalósuló beruházásáról beszélhettünk. Csak a Tiszakürt-Kondoros közötti 62 kilométeres szakasz 145 milliárd forintból készülhet el – fogalmazott Kiss Boglárka a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztályán megtartott tájékoztatón. A NIF szóvivője szólt arról, hogy két további részen is folynak a munkálatok. Év elején, márciusban kezdődött a Kondoros-Békéscsaba közötti szakasz kivitelezése, ahogy szintén dolgoznak már a Lakitelek-Tiszakürt szakaszon is, ahol az alapozó, illetve a földmunkák zajlanak, s jövőre kezdődik a beruházás meghatározó része.

 

– A fejlesztésnek más szempontból is nagy a jelentősége – tette hozzá. – A Tiszakürt és Kondoros között hatvan kilométeren épül az M44-es gyorsforgalmi adott szakasza. Napjainkban nem igazán fordul elő, hogy ilyen léptékben fejlesszenek hazánkban gyorsforgalmi utat. Kilométerszámban talán az M30-as Miskolc-Tornyosnémeti közötti beruházása vetekszik a Tiszakürt-Kondoros közötti fejlesztéssel.

Kiss Boglárka emlékeztetett arra, hogy a munkák 2017 elején kezdődtek el a Tiszakürt-Kondoros közötti részen. Az elmúlt egy-másfél év óriási mértékű földmunkákkal telt, a szakemberek elvégezték a töltésalapozást és a töltésépítést. Nagyon sok helyen már elhelyezték a cementstabilizációs alapréteget, és több kilométernyi szakaszt aszfaltréteg borít. A hatvan kilométeres nyomvonalon ötvenhárom műtárgyat alakítanak ki, amelyek közül a Körös-híd a legmeghatározóbb. Szinte mindenhol túl vannak a cölöpözéseken, próbacölöpözéseken, és sok helyen már a gerendákat is beemelték. Kunszentmártonnál 450 méteres híd épül, amely mederhídjának elemeit várhatóan október 23-a után tolják be a folyó fölé.

Fotó: Lehoczky Péter

Jövőre elkészül a szakasz

Kiss Boglárka elmondta, az ütemezés a tervek szerint halad. Várhatóan tartani fogják a határidőt, és 2019 harmadik negyedévében átadják a Tiszakürt-Kondoros szakaszt. A pénteki szakmai napon Dobókői György, mint a KTE Békés Megyei Területi szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Vörösmarty Dániel projektvezető szólt a Tiszakürt-Kondoros szakasz kivitelezésének állásáról. Ezt követően útépítési helyszíneket kerestek fel a jelenlévő szakemberek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában