elemzés

2018.06.23. 06:36

Gyorsan lecsapnak a részmunkaidős állásokra Békésben

Utolsó előtti helyen állunk az európai uniós országok sorában egy, a részmunkaidős foglalkoztatás arányát felmérő friss elemzés szerint. Az Eurostat nemrég közzétett anyagából kiderül, míg az Unió lakosságának 19,4 százaléka dolgozik részmunkaidőben, addig Magyarországon mindössze 4,3 százalék. Békés megyében az országos átlagnál többen keresnek pénzt így.

Nagy-Laczkó Viktória

A napvilágot látott uniós statisztika azért is meglepő, mert a Munka törvénykönyve kifejezetten támogatja ezen foglalkoztatási formát, mely alapvető szabályai nem különböznek a teljes munkaidős foglalkoztatástól. A törvény szerint többek között a munkáltatónak azonfelül, hogy a munkakörök megjelölésével tájékoztatnia kell a munkavállalókat a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségéről, a dolgozó részmunkaidős tárgyú munkaszerződés módosítására tett ajánlatára tizenöt napon belül írásban kell nyilatkoznia. Erre az ajánlatra az alkalmazó a gyermek hároméves koráig (három vagy több gyermeket nevelő munkavállaló esetén a gyermek ötéves koráig) köteles a munkaszerződést az általános teljes napi munkaidő felének, azaz napi négy órának megfelelő tartamú részmunkaidőre módosítani.

Pántya Imre, a Békés Megyei Kormányhivatal társadalombiztosítási és foglalkoztatási főosztálya vezetője lapunknak elmondta, az országos átlagot meghaladva, a tavaly foglalkoztatásban állók 9,26 százaléka dolgozott részmunkaidőben a megyénkben. Ez több mint

7 ezer munkavállalót jelent, akik közül 68,4 százalék a versenyszférában jelent meg.

A vendéglátásban sok a részmunkaidős. Illusztráció: Shutterstock

A gazdasági ágakat tekintve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (28,87 százalék), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (27,87 százalék) és a kereskedelem, gépjárműjavítás (16,83 százalék) területén helyezkedtek el nagyobb arányban.

A főosztályvezető kiemelte, a részmunkaidő esetén a teljes napi munkaidőre irányadó munkabér arányos része, ugyanannyi nap szabadság és betegszabadság jár, mint teljes munkaidő esetén. A szabadság, illetve a betegszabadság napjaira járó díjazás értelemszerűen arányosan kisebb lesz.

Mivel a munkavállalók részmunkaidőben történő foglalkoztatása a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét leginkább segítő lehetőség, ezért a részmunkaidős állások iránti igények jellemzően a kisgyermeket nevelő szülők (elsősorban nők), a megváltozott munkaképességűek, az egészségkárosodással érintettek, az idős szülőt vagy beteg családtagot ápolók körében jelentkeznek megyénkben is. De egyre gyakoribb a nyugdíjasok megjelenése, akik a nyugdíjukat kiegészítve, többnyire részmunkaidőben kívánnak munkát vállalni. Az ilyen céllal megjelenő ügyfelek körében 60-40 százalék a nők és férfiak aránya.

Az elmúlt időszakban évente jellemzően 2000-2200 részmunkaidős foglalkoztatásra irányuló munkaerőigény érkezett a megyei járási hivatalok foglalkoztatási osztá­lyaira. Ezek közül valamennyi pozícióra megtalálták a munkavállalókat. Az igények 88,1 százaléka szakképzettséget nem igénylő munkakörre vonatkozott. Ezen belül is a legnagyobb számban az egyéb, máshova nem sorolható egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozás, a hivatalsegéd, kézbesítő, illetve a takarító szerepelt.

Nagy Mihály László, a VOSZ Békés megyei elnöke kissé borúlátó a részmunkaidős állások kapcsán, ugyanis szerinte sok munkáltató azért él a rövidebb, napi munkaidős bejelentéssel, mert alacsonyabb költséggel számolhat, miközben úgy jóval kevesebb nyugdíjalapot biztosít a munkavállalók számára. „Ráadásul sokan a részmunkaidős bejelentésen túl túlórában dolgoznak, ami ellen mi a VOSZ-szal folyamatosan harcolunk, hogy fehérítsük a honi gazdaságot” – ­tette hozzá.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában