beruházás

2018.08.14. 17:47

Korszerű kerékpárút épült Gyulán

Átadták a megújult, korszerűsített gyulai Szent István úti kerékpárutat kedden délután. A fürdővárosban kiemelt figyelmet szentelnek a biciklisek biztonságára, hiszen a mostani beruházással együtt mintegy félmilliárd forint értékben valósulnak meg kerékpárutakat érintő fejlesztések a településen csak a következő hónapokban.

Papp Gábor

A Laktanya utcától a Mágocsi utcáig terjedő részen, több mint fél kilométer hosszan újult meg a kerékpárút a Szent István úton – jelentette be a szakasz keddi átadásán dr. Görgényi Ernő. Gyula polgármestere elmondta, a önkormányzati önerőből megvalósított rekonstrukciót több ok is indokolta.

– Egyrészt a csapadékvíz-elvezetés nem volt kiépítve a Laktanya utcától a Semmelweis utcáig, így nagyobb eső esetén vízben, tócsákban kerékpároztak az emberek – sorolta a településvezető. – Emellett a szakasz szűk volt és rossz állapotú, ezért is újjá kellett építeni. A kivitelezés során a meglévő szakaszt felbontották, kiépítették a zárt csapadékvíz-elvezető rendszert, amely a Szentháromság utcába vezeti a vizet, illetve a több mint félezer méteren 2,5 méter széles kerékpárutat alakítottak ki.

Fotók: Imre György

Dr. Görgényi Ernő hangsúlyozta, ezzel a kerékpárutakat érintő fejlesztések nem értek véget. Várhatóan ősszel tovább folytatódik ezen a vonalon, a Temesvári úton a munka, amelynek során a paradicsomi ABC és a gyulavári híd közötti szakaszt építi majd újjá a kivitelező. A szakasz 2 méter 75 centiméter széles lesz. Ez a beruházás várhatóan mintegy 70-75 millió forintba kerül, és annak részeként közvilágítást is kiépítenek. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon erre a célra 17 millió forintot nyert el az önkormányzat. A nagyobb fejlesztési részt a város finanszírozza.

Gyula és Városerdő között ugyancsak kerékpárút épül, aminek becsült költsége több mint 380 millió forint. Ehhez az önkormányzat több mint 350 millió forintot nyert el a már említett TOP-os programon. A közbeszerzési eljárás folyamatban van, a remények szerint ősszel megkötik a nyertes vállalkozóval a kivitelezési szerződést. Ezt követően a Temesvári úton megkezdődhetnek a munkálatok.

A keddi átadáson részt vett Kiss Tamásné önkormányzati képviselő, aki kiemelte: a paradicsomi és az újvári körzetben lakók számára fontos, hogy biztonsággal közlekedhessenek kerékpárral is.

– A Szent István úti szakasz balesetveszélyesnek számított, főként a kórháznál állt meg az esővíz – fogalmazott. A hamarosan elkezdődő Temesvári úti fejlesztés kapcsán kifejtette, örömükre szolgál, hogy ez a régen várt felújítás is megkezdődhet.

– Ez a szakasz jelenleg szintén balesetveszélyesnek számít, gyakorlatilag az alapokat is újjá kell építeni – tette hozzá. – A fejlesztést követően pedig a korábbinál szélesebb úton haladhatnak a közlekedők.

A biztonságos közlekedés kiemelten fontos

Szabó Károly, Gyulavári önkormányzati képviselője megerősítette, hogy Szent István úti rész különösen a kórház előtt rendkívül rossz állapotban volt. Nyomatékosította ugyanakkor, hogy Gyulaváriban élő emberek számára mennyire fontos, hogy a paradicsomi ABC-től a gyulavári hídig tartó szakasz felújításra már folyik a közbeszerzés. A beruházás eredményeként a jelenlegi keskeny és balesetveszélyes szakaszt átalakítják, sokkal korszerűbb körülmények szolgálják a bicikliseket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában