ápolók napja, galériával

2019.02.21. 16:22

Ismét kitüntette dolgozóit a kórház

Egészségügyi szakdolgozók tudományos ülésével egybekötött Magyar Ápolók napi rendezvényt tartottak csütörtökön a Békés Megyei Központi Kórház (BMKK) Pándy Kálmán Tagkórházában.

V. E.

Az eseményen elsőként Hack Gabriella humánpolitikai és titkársági osztályvezető üdvözölte a jelenlévőket, majd köszöntő beszédet mondott dr. Szabó Ferenc orvosigazgató és Mészáros Magdolna ápolási igazgató. Kossuth Zsuzsannára pedig az intézmény munkatársa, Nógrádi Éva emlékezett.

Fotók: Kiss Zoltán

A beszédeket követően a tiszteletbeli ápolók üdvözlése következett, melynek keretében a köszönet virágait Mikus Éva, Gerhard Stengel, Johanne Ofele, Opacsity László, Kertai Gábor, Kolozsi Ildikó, dr. Wolf Ildikó és Kárpátiné Tölgyesi Ágnes vehette át. A továbbiakban az új tiszteletbeli ápoló avatására került sor, akinek személyét 2019-ben Szicsek Margit főiskolai docens, tanácsadó és szakpszichológus tölti be többek közt a gyulai főiskola megszervezésében betöltött munkájáért, a kórház betegeinek folyamatos látogatásáért, kutatásaiért és előadásaiért.

A következőkben Gerebenics-Szín Rózsát köszöntötték, aki nemrégiben vehetett át Miniszteri Elismerő Oklevelet, majd Az Év Szakdolgozója kitüntetéseket osztották ki, melyeket idén Priskin Andrea fizikoterápiás szakasszisztensnek és Enyedi Lajos ápolónak szavaztak meg. A Magyar Ápolási Egyesület Ezüst Kitűzőjét pedig Urbán Éva szakápoló érdemelte ki.

Az elismeréseket követően a program második részének, az Egészségügyi Szakdolgozók Tudományos Ülésének megnyitójára került sor, melynek üléselnöke dr. Zsilák János főigazgató főorvoshelyettes, orvosigazgató és Mészáros Magdolna volt. A rendezvényen a jelenlévők a kórház dolgozóinak előadásait hallgathatták meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában