közfoglalkoztatás

2018.04.17. 13:27

Hat projektelemben dolgoznak közfoglalkoztatottak Sarkadon

Háromszáz közfoglalkoztatott dolgozik Sarkadon hat projektelemben a startmunka mintaprogram keretén belül, idén március elejétől egészen jövő év február végéig – ismertette dr. Mokán István polgármester.

L.B.

Némileg csökkent tehát a programokba bevonhatók száma, ami annak is köszönhető, hogy egyre többen találtak állást az elsődleges munkaerőpiacon.

A városvezető emlékeztetett, hogy az elmúlt hónapokban ellenőröket is alkalmazott az önkormányzat, ennek hála a közfoglalkoztatottak nem hagyták el munkaidőben a munkaterületet, mérséklődött az igazolatlan hiányzások száma. Jelentős visszatartó erőnek bizonyult az is, hogy az igazolatlanul távollévők az adott napra nem kaptak fizetést.

Elmondta: a képviselő-testület döntése értelmében öt munkavezetőt alkalmaz a város, akik feladata ugyancsak az ellenőrzés lesz. A bérüket havi bruttó 180 ezer forintban határozták meg, ezért az önkormányzat elkülönített 4,8 millió forintot, amiből idén fedezik a béreket és a járulékokat.

Az öt emberből négy a közfoglalkoztatottak közül kerül ki – tehát a közfoglalkoztatotti fizetésüket kiegészítik a megbízási díjjal –, egyet pedig a projekteken felül foglalkoztatnak. Az öt munkavezetőből ketten a mezőgazdasági projektben folyó munkát felügyelik, mivel az a leginkább értékteremtő program.

Háromszáz hektáron folyik a szántóföldi növénytermesztés, a kertészet területe 12,5 hektárra, a gyümölcsösé pedig két hektárra tehető – jelezte dr. Mokán István, hozzáfűzve, hogy emellett állatokat is tenyésztenek a közfoglalkoztatási projekt keretében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában