pályázat

2018.08.19. 16:56

Gádoros központjába költözött a könyvtár

A volt pártház Gádoros központjában sok éve állt üresen. Megtöltötték tartalommal. Egy nyertes pályázatnak köszönhetően 2,5 millió forintból átalakították, s helyet kapott benne a könyvtár.

Cs. I.

Vasárnap felavatták, átadták. Maronka Lajos polgármester szerint a gádorosiakon múlik, megtöltik-e tartalommal, látogatják-e majd sokan.

– Hajdan, nagyjaink, tudósaink könyvből tanulva érték el a világhírnevet. Érdemes ma is kézbe venni útmutatásaikat, tanításaikat. Azt javaslom, ide betérve, merítsenek a könyvekből tudást – fogalmazott a polgármester.

A központban jó adottságokkal rendelkezik az új könyvtár, ezt már Rakonczás Szilvia, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója tette hozzá. Kérte, akinek kérése, kívánsága, ötlete van, fogalmazza meg, mert a gazdag tartalmat csak közös, együttgondolkodással lehet megteremteni.

– Nyitott a világ, nyitott a könyvtárunk is – mondta.

Kiemelte, a könyvtár hagyományos szerepe mellett számos, más elfoglaltságot is képes kínálni felnőttnek, gyermekolvasóknak egyaránt.

A szerző felvételei

Az avatásra nem is érkezett üres kézzel, játékokat, a mindennapokban jól használható ajándékokat adott át a település és a helyi könyvtár vezetőjének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában