jubileum - galériával

2018.05.20. 11:21

Előjáték egy vízi játékhoz a tizedik Ivó-napi Szesztiválon

Tízéves lett minden-Ivók napjának igaz ünnepe, a Csabai Szesztivál, melyet idén is a pósteleki Mókus Csárdában tartottak péntek este. Mácsai Sándor és Józsa Mihály épp egy évtizede találták ki, hogy az év ezen napján tematikus vigassággal ünneplik az Ivókat és bélyegzik meg a nem ivókat.

B.O.

Az idei jubileumi alkalomra az Ivo-lán járata szállította a résztvevőket. Ők a Szabadság téren válthatták meg helyüket és fogyasztási jogosítványukat, melyért egészen nevetséges, öt pia-szteres árat kellett fizetniük. Aki nem rendelkezett ezzel a valutával, az napi árfolyamon válthatta meg azt a jegykezelőnél, és mivel a Mátyás király-emlékév is idén van, így darabjáért egy, az igazságosként elhíresült királyunk arcképét díszítő bankó járt.

Fotók: K.Z.

Ez azonban nemcsak utazásra, hanem evésre, és persze ivásra, valamint több órás szórakozásra is feljogosította tulajdonosát. Apropó megbélyegzés. A társaság a vízivókat térdepeltette ízletes békési csemegekukoricára, nekik ráadásul idén ocsmány-bélyeg járt galád tettükért. Ilyet azonban senki sem kapott a rendezvényen, mivel olyan jóféle hazai pálinkákból, szekszárdi borokból és szentandrási kézműves sörökből lehetett választani, melyekkel nem tudott versenyre kelni a vízmű által biztosított semleges nedű.

Az est azonban nem így kezdődött, és egy jó darabig úgy tűnt mégis a víz lesz a főszereplő. A természet ugyanis közbeszólt, és az est egyik attrakcióját majdnem elmosta. A helyszínen az év zuháréja szakadt le, így kétséges volt a megígért látványshow. Szerencsére Szent Ivó közbeszólt az égieknél, így a vihar hamar továbbállt. Ekkor azonban jött az újabb döbbenet: az est beígért, szenzációs látványeleméhez víz kell. Ez már kissé sok(k) volt a több mint száz Ivon(n)ak, de türelmesen vártak, és a végeredmény mindenkit megnyugtatott.

 

A felkért tűzoltók olyan hangulatos víz és fényjátékot adtak színes reflektorokkal és locsolótömlőik vízsugaraival, melyek leginkább a jelzett elem ellenpólusára, a tűzijátékra hasonlítottak. Így aztán ennek végeztével mindenki megnyugodva tért vissza a csárdába, hogy

belekezdjen a jubileumi Ivó-napi ünneplésbe. Itt aztán volt eszem-iszom, dínomdánom, közben pedig mozgóképekkel elevenítették fel az elmúlt évtized minden egyes Ivó- napjának jellegzetes eseményeit. Ezalatt szólt a zene, többen is felfokozott hangulatban ropták a táncot, erről egyébként a Hevesi(-vó) Band gondoskodott, játékukkal fergeteges hangulatot teremtettek a rendezvényen.

A társaság este tíz órakor úgy döntött, nem várnak tovább: eljött Ivó napja, ezért megállították az órát és előretekerték kettővel, így máris felszabadultabban ünnepelhették a jelzett eseményt. A hangulat ekkor már olyan magas szinten izzott, hogy nemcsak az év,

de az évszázad vihara se olthatta volna ki. De erre nem is lett volna szükség, pár órával később a résztvevők maguktól lezárták a napot, összeölelkeztek, elbúcsúztak egymástól, majd felszálltak a Csicsibusz IVO-lán járatára, és megígérték egymásnak, hogy jövőre

újból ünnepelnek. – A 11-est ugyanis nem lehet kihagyni, csak rosszul berúgni – búcsúzott a távozóktól Mácsai Sándor.

Kik támogatták az Ivókat?

Ajtai Péter; a Békéscsabai Jókai Színház és jelmeztára; a Békésszentandrási Sörfőzde, kiváló gyümölcsös és világos sörrel; a

Csaba TV, hogy képben legyünk; a Csicsibusz, aki az IVO-lán járatát üzemeltette; a pósteleki Mókus Csárda, akik a helyszínt is

biztosították; a Pálinka Kft. – Lukácsi Sándor, jóféle házi pálinkákkal; a Penta Drink Kft; Vozár Márton, aki az étkekért is

felelt; Mácsai Sándor és felesége, valamint, aki a legnagyobb támaszt nyújtotta, mint kiemelt szponzor: az LBL Kft.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában